Belföld | Horthy-kultusz Jobbik
2013. november 17. 10:48

Újabb Horthy-provokáció

Újabb provokációra készül a Horthy-kultusz építésén dolgozó Jobbik: emlékmenetet tart vasárnap a fővárosi Kosztolányi Dezső tér és a Gellért tér között, felidézve a gyászos emlékezetű kormányzó 94 évvel ezelőtti bevonulását Budapestre. Az MSZP határozottan elítéli a demonstrációt, felszólítja a hatóságokat, hogy minden törvényes eszközzel lépjenek fel annak megakadályozása érdekében.
94 évvel ezelőtt fehér lova hátáról szónokolva „tetemre hívta” Budapestet a külső segítséggel katonai hatalomátvételt végrehajtó admirális, ám a tetemek sokasága csak ezután, épp az ő államfői működésének eredményeképpen lepte el az ország és a főváros tereit. A fehérterror kegyetlen időszaka után az államilag szervezett antiszemitizmus, majd az értelmetlen világháborús szerepvállalás következett. Alig maradhatott magyar család, amely ne személyes tragédiaként is emlékezne Horthy Miklós negyedszázados országlására, így annak első lépéseire is. Az MSZP elítéli, de nem lepődik meg a Jobbik újabb gyalázatos rendezvényén, hiszen a Horthy-szobor nemzetközi felháborodást kiváltó felállítása már jelezte, milyen példát követ a Jobbik. Meglepetést csak az okozna, ha a magát polgári, jobbközép erőként meghatározó Fidesz, az általa alkotott kormány, a jelöltjei által vezetett főváros és kerület ezúttal azzal a határozott erővel lépne fel a vasárnapi provokáció ellen, amit minden valóban polgári, mérsékelt társadalmi csoport elvár tőlük.