MTI/mszp.hu | Külföld | Klik írásbeli kérdés
2014. november 04. 15:15

Ujhelyi az Európai Bizottsághoz fordul az oktatási átalakítások miatt

Írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a gimnáziumi helyek és az oktatásra fordítandó állami keret csökkentése miatt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az MSZP alelnöke - közölte a politikus hivatala kedden az MTI-vel.

Ujhelyi arra számít, hogy kérdéseire a napokban hivatalba lépett Navracsics Tibor oktatásért felelős biztosnak kell majd válaszolnia.

Levelében Ujhelyi azt írta: a magyar kormány radikális változásokat tervez az oktatás területén, azon belül is a középfokú oktatásban, negyedével csökkenti a finanszírozást, a jelenlegi 128 ezerről pedig a felére akarja csökkenteni a gimnáziumokban tanulók számát, aminek a képviselő szerint akár az is lehet a következménye, hogy az európai prioritásként kezelt Erasmus-programban mind kevesebben vehetnek részt.

"Az elképzelés egyértelműen megfosztja a társadalom jelentős részét a diplomaszerzés lehetőségétől, amely így a jövőben csak a felsőosztályhoz tartozó családok kiváltsága lehet" - írta Ujhelyi az írásbeli kérdésben.

A szocialista politikus a levélben hangsúlyozta, hogy az oktatási kérdések nemzeti hatáskörbe tartoznak, ezért nem a konkrét kormányzati döntésekről, hanem azok európai értékrenddel való összeegyeztethetőségéről várja a bizottság, illetve az illetékes biztos állásfoglalását.

Ujhelyi többek között azt a kérdést tette fel a bizottságnak, hogy megegyezik-e az európai értékvállalással és az Európai Unió alapelveivel, ha egy tagország kormánya szűkíti a tanulási lehetőségeket, például a tankötelezettség 16 éves korra való csökkentésével; ha egy tagország kormánya csökkenti a felső- és középfokú oktatásra szánt állami keretet, illetve ha egy tagország kormánya tömegek számára lehetetleníti el a középfokú oktatás egyik szegmenséhez való hozzáférést, ezzel egyszersmind csökkentve a felsőoktatásba jelentkezők és bejutók számát - áll az MTI-nek megküldött közleményben.

A kommünikéből az is kiderül, hogy Ujhelyi István határozott álláspontja szerint Európa és Magyarország jövőjének záloga az oktatásban van. Ezért szerinte minden lehetséges eszközzel arra kell szorítani a tagországok kormányait, hogy minél több forrást fordítsanak az oktatás tudatos és átgondolt fejlesztésére, a hozzáférés kiszélesítésére.

"Aki forrásokat és lehetőségeket von el az oktatástól, az saját nemzete jövőjét éli fel" - fogalmazott az MSZP-s politikus.