Ujhelyi: Hazaváró Program kell, nem hagyom békén a Juncker-bizottságot!

A kivándorolt magyar fiatalok hazatérését segítő programok kidolgozását sürgette az Európai Parlament plenáris ülésén Ujhelyi István. Az MSZP alelnöke és EP-képviselője október 23-án azt mondta: „nem fogja békén hagyni” a Juncker-bizottságot, amíg megoldást nem találnak erre az általános európai problémára.

Magyarország ugyan megünnepelte az október 23-i forradalom évfordulóját, de ezen a napon mégsem a békés európai demokráciát éltető hangulat volt a jellemző, hanem a társadalmi kirekesztettségtől, a szegénységtől való félelem és az elkeseredettség a mindennapok miatt – mondta Ujhelyi István az EP plenáris ülésén október 23-án. A politikus arra az egyébként általános európai problémára hívja fel a figyelmet, hogy egyre több fiatal keresi a boldogulást a fejlettebb európai államokban. „Magyarországról csaknem 600 ezer fiatal vándorolt Nyugat-Európába, a lábával szavazva a magyar szociális viszonyok miatt. Keresik a helyüket, a saját családalapítási lehetőségeiket. Nem fogom békén hagyni a Juncker-bizottságot, minden héten fel fogom rá hívni a figyelmet, hogy olyan kezdeményezések kellenek, amelyek segítenek ezeknek a fiataloknak a saját otthonukba visszatérni, hogy ott folytathassák az életüket” – jelentette ki Ujhelyi István.

Az MSZP EP-képviselője megköszönte Andor Lászlónak, Magyarország előző biztosának munkáját az Ifjúsági Garancia Program kapcsán, de felhívta a figyelmet: kell, hogy legyen folytatás, Hazaváró Programra van szükség.

Ujhelyi István beszédét az alábbi linkre kattintva tekintheti meg:

https://www.youtube.com/watch?v=jcjpntdSxxc&feature=youtu.be