mszp.hu | Belföld, Külföld | Oktatás Turizmus
2015. szeptember 25. 11:59

Ujhelyi turisztikai és oktatási együttműködésekről tárgyalt Kínában

Ujhelyi turisztikai és oktatási együttműködésekről tárgyalt Kínában
"A világ egyensúlyához szükség van egy erős és egységes Európára. Aki gyengíti az Uniót, talán megélhet percörömöket, de hosszútávon mindenképpen sérül" - többek között erről beszélt nyitó előadásában Ujhelyi István európai parlamenti képviselő a kínai Hsziánban a napokban megrendezett Euro-Asia Gazdasági Fórumon. A tanácskozáson több mint ötven ország és régió közel negyven kormányzati vezetője, valamint további kétezer meghívott vett részt. Az MSZP európai politikusa beszédében kiemelte, hogy Európa és Kína épp negyven évvel ezelőtt vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatot, az akkori minimális gazdasági együttműködés mára 600 milliárd dolláros kereskedelmi forgalommá nőtte ki magát. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy az Európai Unió immáron Kína elsőszámú kereskedelmi partnere, Kína pedig a második legfontosabb piac az európai közösség számára.

"Brüsszel és Peking több mint tíz év ezelőtt kötött stratégiai megállapodást, a kereskedelmi kapcsolat azóta megnégyszereződött" - mutatott rá Ujhelyi István, hozzátéve, hogy a kínai elnök által meghirdetett "új selyemút"-program nem csupán Kína, de egész Európa számára kiemelt előnyökkel járhat. "A modern selyemút békét és együttműködést kell hozzon, különösen akkor, amikor az eurázsiai térségben számos helyen konfliktusok és menekülő százezrek vannak" - hangsúlyozta előadásában a szocialista politikus. Az esemény fővendége, a kínai államtanácsos Wang Yong is a fenntartható fejlődést és az innovatív együttműködés fontosságát hangsúlyozta az "új selyemút" kapcsán.

A hsziáni gazdasági fórum egyik, a turisztikai együttműködéséket vizsgáló kísérőprogramján tartott előadásában Ujhelyi az európai vízumpolitika általa szorgalmazott könnyítésének lehetőségeiről beszélt, egyúttal arra biztatva a kínai hallgatóságot, hogy minél nagyobb számban látogassanak el Európába, azon belül is Magyarországra. Mint ismert, a hazánkba beutazó kínai turisták száma - és így a magyar turisztikai bevétel is - az elmúlt években folyamatosan növekszik, tavaly már közel százezer vendég töltötte nálunk szabadidejét; ezzel Kína a huszadik legfontosabb küldő ország lett a magyar turizmus számára.

Ujhelyi István az elmúlt napokban emellett előadást tartott az európai és kínai diplomáciai folyamatokról a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Intézetében, de látogatást tett további négy, jelentős befolyással bíró felsőoktatási intézményben is. Az MSZP európai politikusa utóbbi helyszíneken Magyarországról és hazánk gazdasági lehetőségeiről tartott előadást, majd több helyen a Szegedi Tudományegyetemmel való tudományos-, kutatási- és diákcsere-programokról tárgyalt az érintett vezetőkkel.

Kapcsolódó párttagok