mszp.hu | Belföld | 1956 interjú
2014. június 16. 11:34

Újratemetés, újraértelmezés

Fiatal történészként, egyetemi tanárként élte át a forradalmat és az azt követő megtorlásokat, a 33 évvel későbbi demokratikus átalakulásban pedig maga is részt vállalt. Valós párhuzamokról és párhuzamos valóságokról beszélgetve értelmeztük újra a XX. század másod felének magyar történtét Orosz István egykori szocialista országgyűlési képviselővel.

 

Fotó: www.dehir.hu

Nagy Imre ’56-os újraválasztása, szovjet erőszakkal kikényszerített leváltása, majd’58-as kivégzése, valamint a ’89-es rehabilitálása között ma is sokan húznak történelmi vonalat. Következett egyik a másikból, vagy a folytonosság legfeljebb a lelkekben élt? – kérdeztük Orosz Istvánt az újratemetés 25. évfordulója apropóján. Szerinte egyértelmű történelmi párhuzamot nem lehet húzni, arra azonban emlékszik - hisz felnőtt emberként élte meg a forradalmat -, hogy a néhai miniszterelnök kivégzése rendkívül mellbevágott mindenkit abban az egyetemi környezetben, amelyben akkoriban tanársegédként élt. „Egyszerűen nem tudtunk magunkhoz térni, nem tudtuk elképzelni, hogy ilyen terror ’56 után két évvel még van” – mondja. A folyamatosság annyiban kétségkívül áll, amennyiben Nagy Imre a vezetője volt a forradalomnak, így az ő 89-es rehabilitálása, egyfajta folytonosságot jelent ’56-ttal - teszi hozzá.

A forradalmat ma már közép, sőt általános iskolában is részletesen tanítják, a 25 évvel ezelőtt zajlott folyamatokat ugyanakkor – bár a tananyagban szerepel - ma még óvatosan kerülgeti a pedagógusszakma. Kérdés, hogy rendszerváltást is már csak kordokumentumokból, esetleg a szülők elmondása alapján ismerő Y-generáció ’89 tudata mennyiben felel meg a valóságnak? Orosz a 2011-ben elfogadott alaptörvény preambulumában megfogalmazott, a valóságtól elrugaszkodott történelemszemléletet tükröző paradigmában látja ma a legnagyobb bajt. Mint mondja, az ő generációjában is sokan voltak, akik a létező szocializmus meghaladásában hittek, nem helyes tehát az a szemlélet, amely az egykori állampártot a változások ellen ható homogenitásként, az egykori demokratikus ellenzéket pedig a változások motorjaként állítja be.

Természetesen Orosz István is jól ismeri Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén felolvasott szavait, noha azt, hogy papírból adta elő, maga is csak most tudta meg. „Nagyon nagy beszéd volt. Olyan beszéd, amellyel az adott pillanatban maximálisan egyet lehetett érteni” – mondja, de rögtön hozzáfűzi, hogy Orbán Viktor radikálliberális fiatalemberből azóta Tisza-szobrot állító konzervatív lett. „De nem ezért kár, hanem azért, hogy ma már úgy gondolja, akár a történelmet is visszacsinálhatja” – utal a Horthy-korszak restaurációjára, illetve a ’89-es rendszerváltás relativizálására.

„Senki nem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni” – hangzott Orbán egyik sokat idézett mondata 25 évvel ezelőtt. A beszélő ma viszont mintha már egy párhuzamos valóságban élne. Orosz István szerint az, hogy a miniszterelnök irányításával ma már nem közelítünk, hanem távolodunk ’89 nagy közös céljaitól, leginkább azért van, mert nincs tere a vitának, a közös problémáink kibeszélésének. Éppúgy igaz ez a Szabadság téri emlékműre, mint demokratikus, nyugati államstruktúra kiépülésének visszafordítására. „Először nyugati típusú vitakultúrát kellene kiépíteni” – mondja, és rögtön hozzáteszi: „én vagyok elég demokrata ahhoz, hogy akár a német megszállási emlékműről is hagynám magam meggyőzni”. Itt az idő a meggyőzés feltételeinek megteremtésére.