2012. március 30. 08:55

Vasútvonalak bezárása és munkahelyek megszűnése ellen tiltakoztak a Félegyházi Szocialisták!

A Fidesz-kormány újabb megszorító intézkedése ellen tiltakozó gyűlést szervezett 2012. március 27-én 16 órára a Szocialisták Városi Szervezete.

A tüntetők a városházánál gyülekezve a Kossuth utcán át transzparensekkel és zászlókkal demonstrálva a vasútállomáson tartották meg tiltakozó akciójukat. A szocialisták felhívásához csatlakoztak a Vasutas Szakszervezet tagjai az LMP és a Szolidaritás Mozgalom képviselői is.Országos viszonylatban több mint 400 vasúti járat megszüntetését tervezik 2012 áprilisától, ebből majd negyven járat Kiskunfélegyházát is érinti közvetlenül.

A tiltakozáson dr. Garai István a párt helyi elnöke és országgyűlési képviselője valamint Király József megyei elnök szólalt fel. Garai doktor kiemelte, hogy a rendkívül nehéz gazdasági helyzetben lévő városra– kórházbezárás, tömeges munkahelyvesztés, Ganz-Röck csőd – újabb csapást mér a FIDESZ azzal , hogy a kistérség központjának tömegközlekedését is ellehetetleníti azzal tetézve a sokadik felelőtlen döntésüket, hogy vasutas családok tucatjainak megélhetését sodorják bizonytalanságba. A képviselő elmondta, hogy az országgyűlésben az illetékes minisztérium felé magyarázatot követelő interpellációt nyújtott be. Amennyiben egyik kezdeményezés sem ér célt újabb tiltakozó megmozdulás várható a szocialisták részéről a vasútvonalak és a munkahelyek megtartása érdekében.