MTI/mszp.hu
2011. október 11. 13:23

Veszélyben több hajdú-bihari település orvosi ellátása

A kiszivárgott kormányzati tervek szerint Hajdú-Biharban megszűnnek a központi orvosi ügyeletek, ezt a feladatot a jövőben mentőállomások látják majd el, így tizenkét település ellátása kerül veszélybe - mondta Csige Tamás, az MSZP megyei alelnöke a párt keddi nádudvari sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint a Fidesz lemond a kisvárosokban és kistelepülésen elő emberekről, mivel nem lesz központi orvosi ügyelet Nádudvaron, Kabán, Földesen, Sápon, Sárrétudvariban, Bihartordán, Bihardancsházán, Nagyrábén, Tetétlenen, Szerepen, Bárándon és Biharnagybajomban. A megszorító intézkedések miatt több ezren maradhatnak megfelelő orvosi ellátás nélkül - tette hozzá Bangóné Borbély Ildikó, a vasárnapi időközi országgyűlésiképviselő-választáson a körzetben induló szocialista jelölt. Az ellenzéki politikusok tiltakoztak az elképzelések ellen, és azt kérték a kormánypárti képviselőktől, hogy ne szavazzák meg a tervezett változtatást.