Jelenlegi hely

A Fidesz csekkadója az állampolgárokat és nem a spekulánsokat sújtja!

"Ne tegyen úgy Orbán Viktor, mintha az egész Európai Unió őt követné! Főként ne sajátítsa ki a francia baloldal történelmi sikerét, amely éppen az övéhez hasonló politikák ellen született." - reagált Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője a miniszterelnök május 11-én, péntek reggel, a Kossuth Rádióban elhangzott interjújára, amelyben Francois Hollande francia szocialista elnökjelölt győzelme és a magyar kormány által bevezetni kívánt tranzakciós adó is szóba került. "A francia baloldal győzelme éppen azoknak a bérből és fizetésből élőket, a szegényeket érintő, a gazdaságot gúzsba kötő megszorításoknak a kudarcát jelzi, amelyek a Fidesz gazdaságpolitikáját jellemzik. Hollande győzelme azt üzeni: a demokrácia lebontása, a szociális partnerek semmibe vétele, a gazdagok jutalmazása nem járható út." - mondta a magyar szocialisták brüsszeli vezetője.  

Tabajdi kiemelte: a magyar kormány "sárgacsekk-adója" köszönő viszonyban sincsen azzal az adónemmel, amelynek bevezetését az európai baloldal 2008 óta szorgalmazza, és amely mellett a hivatalba lépő francia elnök is hitet tett. "A baloldal által szorgalmazott, európai szintű tranzakciós adó nem a lakossági, hanem a nagy értékű, üzleti tranzakciókra, spekulációs műveletekre vonatkozna. Igazságosabban osztaná el a válságkezelés terhét, nem sújtaná az állampolgárokat a Fidesz adója." - mondta a szocialista delegációvezető. Hozzátette, a távozó jobboldali francia kormány már februárban bevezetett egy tranzakciós adót - amelyet most Hollande szigorítana. Ez azonban csak a tőzsdén jelen lévő cégek 1 milliárd euró fölötti műveleteit és a spekulatív célú műveleteket adóztatja, nem pedig az állampolgárok befizetéseit.

Tabajdi Csaba hozzátette: már az utalás is nevetséges miszerint az európai baloldal sikerei bármiféle igazolását jelenthetnék a Fidesz ön- és közveszélyes politikájának. "Francois Hollande olyan programmal győzött, amely többek közt a magas jövedelműek adókedvezményeinek megszüntetését célozza, progresszív jövedelemadót, a szociális párbeszéd erősítését, az állam és az egyház elválasztásának megerősítését, a fiatalok számára nyújtott képzési lehetőségek bővítését ígérte. Mindez homlokegyenest szemben áll mindazzal, amely az Orbán-kormány két éves országlását jellemezte." - jelentette ki a szocialista delegációvezető.