mszp.hu - 2012.05.27. 10:37
A nők helyzetének javításával, illetve a nők fejlesztéspolitikában betöltött szerepével foglalkozó Női Fórum társelnökeként dr. Gurmai Zita felidézte: tíz évvel ezelőtt az a szándék vezérelte a Női Fórum létrehozóit, hogy teret biztosítsanak nők helyzetének javításával kapcsolatos legjobb gyakorlatok megosztására. „A nők alapvető mozgatórugói a széleskörű politikai, gazdasági és társadalmi változásoknak, legyen szó akár az Európai Unióról, akár az AKCS-országokról” – tette hozzá az európai parlamenti képviselő.
Az idei Női Fórumon kiemelt témaként a mezőgazdasági területeken élő nők helyzetét tekintették át a résztvevők. „A vidéken élő nők helyzete paradox: miközben munkájuk révén fontos gazdasági és társadalmi szerepet töltenek be a fejlődő országokban, a bennük rejlő potenciált messze nem használják ki, ráadásul az általuk megtermelt javakból és jövedelemből is csak alig részesülnek. Annak ellenére, hogy ők teszik ki a mezőgazdaságban foglalkoztatottak 70 százalékát, sok helyen törvény tiltja, hogy földtulajdont szerezzenek” – hangsúlyozta Gurmai Zita, megjegyezve, hogy ezek a nők gyakran még a társadalombiztosítási ellátásokra sem szereznek jogosultságot.
„A jelenlegi állapot nemcsak emberi jogi szempontból aggályos: a nők helyzetének elhanyagolása elszalasztott lehetőséget jelent a mezőgazdasági termelékenységben és a jövedelem növelésében is. Az esélyegyenlőség tehát nemcsak a demokrácia alapfeltétele, de a gazdasági és társadalmi fejlődés mozgatórugója is” – zárta felszólalását Gurmai Zita.
A közgyűlés vasárnap munkacsoport-ülésekkel, hétfőn pedig plenáris üléssel folytatódik, amelyen Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnök is részt vesz.

