Jelenlegi hely

Alaptörvény-ellenes a bírák kényszernyugdíjazása

Nyugdíjba kényszerített bírák indítványára az Alkotmánybíróság a törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 90. § ha) pontját és 230. §-át. E rendelkezések szerint a bírót fel kell menteni a tisztsége alól, ha a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt – a Kúria elnöke kivételével – betöltötte.

A bírák által kifogásolt ”kényszernyugdíjazáshoz” sem az alaptörvény, sem az alaptörvény átmeneti rendelkezései, sem a bírák jogállását szabályozó törvény nem biztosított érdemi átmeneti időszakot, így 274 bírót, főként bírósági vezetőt szándékoztak jóformán egyik napról a másikra kiebrudalni a bíróságokról.
Ezt az eljárást a bírák mellett az MSZP és az Európai Bizottság is kifogásolta, a végső szót a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság mondja majd ki.

Az Alkotmánybíróság szerint a bírói szolgálati viszony felső korhatárát – eddig 70. év – felváltó új korhatárt csak fokozatosan, kellő átmeneti idő alatt, a bírák elmozdíthatatlansága elvének sérelme nélkül lehetett volna bevezetni. Minél távolabb van az új korhatár a bírói szolgálati viszony korábbi felső korhatárától, a 70. életévtől, annál hosszabb időre lett volna szükség a bevezetéséhez. Sérült tehát a bírói függetlenség lényeges elemét jelentő elmozdíthatatlanság követelménye – rögzíti az Alkotmánybíróság határozata.

A Magyar Szocialista Párt az első perctől fogva elítélte a Lázár János és Varga István nevéhez fűződő javaslatot, és mindent megtett annak hatályba lépése ellen. A Fideszt azonban elvakította a hatalmi gőg, szokása szerint ragaszkodott a bíróság függetlenségét is súlyosan sértő, az életkor alapján tiltott diszkriminációt megvalósító rendelkezés fenntartásához.

Lesöpörte a Fidesz az MSZP-nek a 2012. január 25-én benyújtott törvényjavaslatát is, pedig az még idejében helyreállította volna a kirúgásra ítélt bírók szolgálati jogviszonyát.

Orbán Viktor szerint tisztán nyugdíjkérdésről van szó. Az MSZP szerint másról, arról, hogy nem jött be a Fidesz tisztogató akciója. A hosszú és magas szintű tapasztalattal rendelkező bírók ”kényszernyugdíjazása” még a Fidesz-KDNP pártszövetség saját gyermekének tartott alaptörvénnyel is ellentétesnek találtatott, és mint ilyen elbukott az Alkotmánybíróságnál.

Csak az a kár, hogy erre a döntésre ilyen sokáig kellett várni. Már csak azért is sajnálatos a határozat késedelme, mert az alaptörvény-ellenes rendelkezés alapján nyugdíjba küldött bírák helyzete nem rendeződik automatikusan, jogviszonyuk nem áll helyre. Az Alkotmánybíróság döntése szerint jogellenes felmentés miatt a munkaügyi bírósághoz fordulhatnak.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul gondoskodjon az alkotmánybírósági döntés alapján a bírókat ért jogsérelem orvoslásáról!

Mesterházy Attila,                
elnök-frakcióvezető

Lamperth Mónika,    
az MSZP Közjogi kabinetvezetője,
országgyűlési képviselő