mszp.hu - 2012.06.15. 16:39
Mint elhangzott, a magyar gazdaság folyamatosan recesszióban van, ami sokban köszönhető a kormány dilettáns gazdaságpolitikájának, ezen belül pedig a károkat okozó egykulcsos adórendszernek. Ma már az állami cégek jó része a csőd szélén áll és fejlesztések, beruházások sem indultak, legalábbis nem olyanok, amelyek az Orbán-kormány tevékenységének köszönhetőek.
Heves megyében az elmúlt két évben nem indult olyan beruházás, amelyről a félidejéhez érkezett kormány döntött volna. A foglalkoztatás egyre inkább csökken, és a közmunkaprogram is bűvészkedést jelent a számokkal – emelte ki dr. Sós Tamás.
Hiesz György, Gyöngyös város MSZP frakciójának vezetője elmondta, a megyét totálisan leépítették. A Heves Megyei Önkormányzat még a megmaradt területfejlesztési feladatot is képtelen ellátni forrás hiányában.
- A Sós Tamás által beadott megyei utakra vonatkozó parlamenti kérdésből látom, hogy itt azokról az utakról van szó, melyek felújításáról már 2008-2009-ben döntés született. Valós intézkedés azonban nem történt, ráadásul a sokszor megígért gyöngyösi nyugati elkerülő út még a napirendről is lekerült mostanra – értékelt Hiesz György.

