Jelenlegi hely
mszp.hu - 2013. május 27. 17. 43
Jó lenne, ha a Fidesz szóvivőfalkája a jövőben hanyagolná a földtörvény ügyében való megnyilatkozást, mert az, amit Zsigó Róbert a minap összehordott, az minden idők talán legszakmaiatlanabb agrárpolitikai állásfoglalása. Arról nem szólva, hogy a Fidesznek a földtörvény ügyében is inkább hallgatni kellene, különösen az állami földek rokonoknak és haveroknak történő kiosztogatása után.
2013. május 27. 17. 32
Az MSZP szerint álságos, hogy egy miskolci fideszes önkormányzati képviselő hozzátartozói nem írják alá a győztes trafikpályázat szerződéseit. A szocialisták úgy gondolják, hogy az összes pályázatot érvényteleníteni kellene. Erről Gúr Nándor és Varga László beszéltek hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.
2013. május 27. 17. 25
Józsa István a kormány három évéről szólva azt mondta: annak egyenlege negatív, az emberek lényegesen rosszabbul élnek, mint a kormányváltáskor. Ennek okai közé sorolta a jogállam lebontását valamint az elhibázott gazdaságpolitikát.
2013. május 27. 17. 10
Az MSZP szerint nem az árfolyamgáttal van a baj, hanem az árfolyammal, ami a 2010-es kormányváltás után megemelte a devizahitelek törlesztő részleteit - reagált az MSZP-s Török Zsolt, a Fidesz szóvivőjének hétfői sajtótájékoztatójára.
mszp.hu - 2013. május 27. 09. 32
Pócs János csakis onnan tudhatja, hogy Jászapátiról heten pályáztak, ha hozzájutott a titkos információkhoz, megkapta a listát, és a szekszárdi esetből kiindulva nagyon valószínű, ha már megkapta, egyeztettek is róla
mszp.hu - 2013. május 25. 10. 01
„Progresszív fordulatra, váltásra van szükség a női jogok és esélyegyenlőség biztosítása érdekében – Európában és Magyarországon” – emelte ki dr. Gurmai Zita, a Vasas Szakszervezeti Szövetség Nőbizottságának május 23-25 között megtartott képzésén, Balatonalmádiban.
2013. május 24. 16. 15
Az MSZP szerint a Fidesz azért készül bevezetni újabb "orbáni adókat", hogy még a választási bukás előtt ismét "kaszálhasson egy nagyot".
mszp.hu - 2013. május 24. 14. 59
Az MSZP módosító indítványa: a mezőgazdasági vontatók ne legyenek útdíjkötelesek
mszp.hu - 2013. május 24. 14. 10
Követeljük, hogy ők se írják alá a szerződést, ha megtették, érvénytelenítsék!
mszp.hu - 2013. május 24. 14. 03
Erővel, mutyival fosztanak meg embereket korábbi egzisztenciájuktól csak azért, hogy a barátok, haveri körök ki legyenek stafírozva!
mszp.hu - 2013. május 24. 13. 34
A Nemzeti Együttmutyizás Rendszere újabb fordulóhoz érkezett. A tolvajkormány tovább végzi az ország kifosztását, a haverok zsebének megtömését. Most a pénztárgép-biznisz van soron. A már kiosztott fideszes trafikosoknak ugyanis szükségük lesz új pénztárgépekre. De vajon kitől veszik majd meg?
mszp.hu - 2013. május 24. 12. 42
A 2010-ben megválasztott önkormányzat által meghirdetett összes közbeszerzést, megrendelést nézze át a pénzügyi bizottság. Készítsen erről összesítést, amelyet ismertessünk meg a nyilvánossággal
mszp.hu - 2013. május 23. 21. 03
Ez már nem egyszerű pofátlanság, hanem maffiaműködés
2013. május 22. 16. 53
Szociális temetés, választási eljárási törvény, költségvetés, távollétidíj-számítás, szabálysértési törvény módosítása, körözési eljárás korszerűsítése, Margitsziget. Ülésezett a parlament.















