Hírek

Már tudjuk, mit ért a KDNP családbarátságon

Azt eddig is tudtuk, hogy a KDNP nevű fantompártnak a hagyományos keresztényi értékekkel még annyi kapcsolata sincs, mint a hétköznapi valósággal. Most viszont már azt is tudjuk, mit ért a KDNP azon, hogy a családok pártján áll. A 444.hu cikkéből kiderül, hogy a kereszténydemokrata politikusok leginkább a saját családtagjaik pártján állnak.

„Az, csak edzőmeccs volt!”

Egy éve választott az ország képviselőket, és adott újabb 4 évre felhatalmazást a Fidesz-KDNP pártszövetségnek a kormányzásra. Halmi József megyei alelnök ebből az apropóból próbálta a nyilvánosság előtt összegezni és értékelni az egy év történéseit.

Kobold Tamás a tékozló szocialista?

A városvezetés össze-vissza hazudozik. Hazudnak az MSZP-ről, hazudnak a város állapotáról, hazudnak a városlakókról. A valóság egyáltalán nem érdekli a gyűlölködésre berendezkedett rezsimet, még azt is elhallgatják, hogy a februári közgyűlésen az MSZP-s képviselők is támogatták szavazataikkal az Avas Szálló visszaszerzését.

Bárány Balázs következő, egyben remélhetőleg utolsó nyílt levele a Fidelitashoz „Provokátorfigyelő” ügyben

Tudjátok, nagyon nem lennék most a helyetekben. Mert lehet, hogy a honlapotokról majd lekapargatjátok ennek a nyomait, de a magyar fiatalok emlékezetéből nem lesz ilyen egyszerű. Számunkra ti most már örökké az a társaság lesztek, akik 2015-ben azt hitték, hogy hatvan évvel korábban van.

Nyílt levél Tarlós Istvánnak

A színvonaltalan ellátórendszerben kóválygó betegek számára egy kórház akkor lenne igazán szuper, ha nem lennének kilométeresek a várólisták, nem vándorolnának el tömegével az orvosok és az ápolók, lennének megfelelő műszerek és nem málladozna a vakolat.