mszp.hu - 2012.07.11. 15:26
"A Fraternité 2020 európai polgári kezdeményezés, amely arra irányul, hogy a fiatalok és általában véve az európaiak többet utazzanak, jobban megismerjék egymást és egymás kultúráját, olyan cél, amelyet minden erőnkkel érdemes támogatni" - fejtette ki Göncz Kinga az Európai Parlamentben tartott szerdai sajtótájékoztatón. "Jelképes jelentőségű, hogy az egymillió aláírás összegyűjtésére vállalkozó első összeurópai kezdeményezés fiataloktól indult ki, és külön öröm, hogy három magyar is szerepet vállalt benne. Ez a kampány tartalommal tölti meg azt a közös és gyakran hangoztatott törekvésünket, hogy Európát közelebb hozzuk a polgárokhoz. Az Európán belüli mobilitás támogatásával, az Erasmus és más csereprogramok bővítésével, a határokon átnyúló önkéntesség ösztönzésével ezt a célt valósíthatjuk meg" - fogalmazott a szocialista képviselő, aki az európai polgári kezdeményezés egyik parlamenti véleményezője volt. Göncz Kinga hozzátette: "Amikor több Európáról beszélünk, tudjuk, hogy ehhez szükség van az Európát jól ismerő polgárok támogatására. A mobilitás hozzájárul egymás jobb megismeréséhez. Így teremthetünk a nemzeti mellé valódi európai identitást".
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a Fraternité 2020 szervezői jelenleg az online aláírásgyűjtésre szolgáló honlap elindításához szükséges pénz előteremtésén dolgoznak. "Az Európai Parlamentben a rendelet kidolgozásakor arra törekedtünk, hogy a polgári kezdeményezések elindítóit ne terheljük sem felesleges ügyintézéssel, sem magas költségekkel. A Fraternité 2020 elindításának tapasztalatai arra intenek, hogy ki kell javítanunk a hibákat, és a többi döntéshozó intézménnyel egyetértésben úgy módosítanunk a rendeletet, hogy az jelentősen megkönnyítse a kezdeményezők dolgát, anyagi értelemben is" - szögezte le Göncz Kinga, aki európai parlamenti képviselőként az elsők között csatlakozott a kezdeményezés támogatóihoz.

