Sorsára hagyott térségek?

Tisztelt Miniszter Úr!

Az Európai Unió egyik legfontosabb célja volt korábban és az ma is, a területi és társadalmi kohézió. Szinte minden terv és stratégia, finanszírozási program és tevékenység valamilyen formában, közvetlenül vagy közvetetten a leszakadó térségek felzárkóztatását, esélyeinek javítását célozza. Ennek szükségességét és fontosságát a mindenkori Magyar Kormány is felismerte és ciklusonként eltérően, de tevékenyen lépéseket tett az ügy érdekében. Ennek egyik eszköze volt a leghátrányosabb helyzetű térségek kiemelése és
nevesítése majd célzott, külön forrásból táplálkozó fejlesztése.

Az LHH-ra jutó külön figyelem, pénzügyi és személyi erőforrás, eszközök mind-mind azt segítették, hogy ezek a kilátástalan területek esélyt kapjanak oly módon, hogy a szakmai segítségnyújtás mellett saját maguk határozhatták meg kitörési irányaikat. Ezeket - a hosszadalmas tervezési időszakok alatt kialakított - helyi stratégiákat kellene ma végrehajtani, a benne foglaltakat finanszírozni, amelyet úgy látjuk, a mai kormány nem tesz meg, ezzel veszélyeztetve az eddigi eredményeket.

Ön az április 15-én kelt levelében azt írja, a kistérségek programjának finanszírozása a jövőben is folytatódik, hiszen a kormány helyi szinten továbbra is az egyes kistérségek speciális igényeit - így azok hátrányos helyzetét is - figyelembe vevő, integrált fejlesztéseket ösztönzi. Szakemberek szerint csak akkor lehet tartós segítséget adni, ha egyszerre egészségügyi, szociális, foglalkoztatási és oktatási-nevelési szempontú megoldásokat kínálunk az ott élőknek. Ez a komplexitás pedig nagyon hiányzik a kormány gondolkodásából. Ez már csak azért is meglepő, mert a szakmai irányítás szempontjából mind a négy terület egy miniszter kezében összpontosul.

Kérem, válaszoljon, hogy akarnak-e komplex programokat indítani a leghátrányosabb helyzetű kistérségek vagy települések felzárkóztatása érdekében?