Jelenlegi hely

Szijjártó Péter minek nevezi? 2.

Szijjártó Péter továbbra is azt állítja, hogy nincsenek és nem is lesznek megszorítások. A megszorításokat bőrükön érző embereknek az jut eszébe, amikor a rajtakapott házastárs azt mondja párjának: ugyan drágám, nekem hiszel, vagy a szemednek? Tehát az alábbi, kivétel nélkül a második Orbán-kormány által hozott intézkedéseket a miniszterelnök magyar hangja minek nevezi?
  • állami gyógyszerkassza 25 milliárd forintos csökkentése


  • egykulcsos szja bevezetése, amellyel minden, bruttó 290 ezer forint alatt kereső munkavállaló jövedelme csökken
  • 

a munkavállalói járulék 0,5 százalékos növelése


  • bérek befagyasztása a közszférában 2013-ig


  • különböző nyugdíj- és szociális kiadások GDP-arányos, 1,5 százalékos csökkentése
  • 

öregségi nyugdíjak indexálása, vagyis csupán inflációkövetővé tétele, vagyis a nyugdíjemelés befagyasztása
  • 

közösségi vállalkozásokra fordítható állami források csökkentése
  • 

termékdíj és hamburgeradó bevezetése


  • munkaidő túlóra nélküli hosszabbítása
  • 

hétvégi és éjszakai bérpótlék csökkentése
  • 

5,5 napos munkahét bevezetése
  • 

közmunkaprogram forráskeretének megfelezése
  • 

munkanélküli ellátás idejének harmadára csökkentése
  • 

táppénz összegének megfelezése


  • belügyminisztériumi kiadások 35 milliárd forintos csökkentése, amelyből 20 milliárd forint a rendőrségtől került levonásra


  • az iskolákat, egészségügyi- és szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok forráskeretének 86 milliárd forintos csökkentése


  • állami finanszírozású férőhelyek számának csökkentése a felsőoktatásban


  • fogyasztói árakban megjelenő különadók kivetése


  • 55 év felettiek utazási kedvezményeinek megszüntetése


  • Nemzeti Kulturális Alap egymilliárd forintos csökkentése


  • diákok ingyenes múzeumlátogatási lehetőségének megszüntetése


  • különböző kulturális intézmények forrásainak 5,3 milliárdos csökkentése


És a jövőben tervezett kormányzati lépéseket?


  • 32 milliárd forint elvonása az önkormányzatoktól 2012-ben, további 122 milliárd forint 2013-ban


  • 83 milliárd forint elvonása a felsőoktatásból 2012-ben, további 120 milliárd forint 2013-ban


  • 93 milliárd forint elvonása a nyugdíjkasszából 2012-ben, további 129 milliárd forint 2013-ban


  • 45 milliárd forint elvonása az közösségi közlekedésből 2012-ben, további 60 milliárd forint 2013-ban


  • 83 milliárd forint elvonása a gyógyszerkasszából 2012-ben, további 120 milliárd forint 2013-ban



És a napokban bejelentett újabb 100 milliárdos állami költséglefaragást, az állam szerepének már beharangozott csökkentését az oktatásban, az egészségügyben, vagy éppen a közlekedésben?



Még szerencse, hogy a miniszterelnök szóvivőjét Szijjártó Péternek hívják. Várjuk tehát a válaszát! Egyben együttérzésünket fejezzük ki, hisz nem lehet könnyű Orbán Viktor és bukott gazdasági minisztere napról napra nyilvánvalóbb kudarcát megmagyarázni.

 



Török Zsolt,


szóvivő