Jelenlegi hely

Utak és tévutak - konferencia beszámoló

Szerdán tartotta az Európai Kisebbségekért és Demokráciáért Alapítvány, valamint a József Attila Alapítvány az "Utak és tévutak" című konferenciáját, melyen a végéhez közeledő Európai Uniós elnökséget értékelték politikusok és szakemberek.

Első felszólalóként Mesterházy Attila értékelte az elnökséget: vitathatatlan szakmai sikerek mellett a kormány számos politikai kudarcot is elkönyvelhetett, s ezzel összességében elszalasztott egy az ország előtt álló hatalmas és sokáig vissza nem térő lehetőséget.


Mesterházy Attila szerint az elnökség zavartalan és profi lebonyolításáért felelős szakembergárda mind a - még az szocialista kormányzás idején megkezdődött - előkészítés, mind pedig a féléves programsorozat lebonyolítása során szinte hibátlan teljesítményt nyújtott.

Ugyanez sajnos nem mondható el a kormányról, hiszen a magyar soros elnökség politikailag „évtizedes kudarc” – mondta, hozzátéve: egy soros elnökség mindig nagy elehetőség egy ország számára, hogy a nemzeti érdekeit később jobban tudja érvényesíteni. Ebből a szempontból Magyarország történelmi lehetőséget szalasztott el.

Mesterházy Attila szerint a kudarc oka leginkább Orbán Viktor és kormánya kioktató, arrogáns stílusban, illetve abban az euroszkeptikus attitűdben keresendő, amely a miniszterelnök retorikáját átitatta. A konkrét okok közé sorolható az Orbán által oly gyakran alkalmazott kettős beszéd, a nagy port kavart médiatörvény, a szintén viharos körülmények között áterőltetett pártalkotmány – sorolta.

Az pozitívumokról szólva az MSZP elnöke elmondta: az integrált európai energiarendszer, a 11 pontból álló jogalkotási terv szinte maradéktalan teljesítése, a Duna- és roma stratégia elfogadása, a gazdasági kormányzással kapcsolatos intézkedések, valamint Horvátország EU-csatlakozásának előkészítése mind a magyar diplomácia siker.

Kudarcból is jutott azonban bőven: a schengeni megállapodást nem sikerült kiterjeszteni Romániára és Bulgáriára, a versenyképességi paktumból kimaradtunk, a líbiai események rendezésébe annak ellenére nem vonták be a magyar kormányt, hogy az ottani nagykövetségünk kemény és jó munkát végzett, de a keleti partnerségi csúcs elmaradása, valamint magyar kormány reakciója a médiatörvény és alkotmányt érintő brüsszeli bírálatokra sem épp sikertörténet – hangzott el.

Az MSZP az együttműködésben hisz, abban hogy Magyarországnak partnerekre van szüksége, és hogy Európának nem szabad elfelejtenie a közös érdekeit és értékeit – zárta beszédét a Magyar Szocialista Párt elnöke, aki sok sikert kíván az EU-elnökséghez, valamint a következő a választásokhoz kollégájának, a lengyel szociáldemokrata párt elnökének.

Grzegorz Napieralski, a lengyel Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) elnöke a konferencián azt mondta: Magyarország elvesztegetett fél évet. A lengyel politikus szerint ez idő alatt a magyar kormányról az a kép alakult ki, hogy csak saját érdekeivel foglalkozik, az európai érdekekkel nem, és az ellenzék "kizárása" érdekében még a szólásszabadságot is korlátozza. Kifejtette: félő, hogy mivel Lengyelország választásokra készül, Donald Tusk miniszterelnök Orbán Viktorhoz hasonlóan elsősorban belpolitikai kérdésekkel köti majd le magát, és pártja érdekeinek rendeli alá az uniós elnökséget.

A politikai felszólalók sorát Tabajdi Csaba az MSZP EP-delegációjának vezetője folytatta. Felhívta a lengyel párttárs vezetőjének figyelmét arra, hogy csak annak lehet segíteni aki azt hagyja is. Ezzel utalt vissza a szocialista politikus arra, hogy hiába ajánlották fel a magyar szocialisták konstruktív hozzájárulásukat a magyar EU-s elnökséghez, azt a Fidesz nem fogadta el.

Igaz a végleges mérleget csupán jövő héten hallhatjuk az Európai Parlamentben, az MSZP delegációjának vezetője szerint a folyosókon már elkészült a mérleg: kudarc az elnökség, Magyarország elszigetelődött.

Ez a magyar uniós elnökség az „elmaradt hasznok” elnöksége. Rengeteg lehetőséggel járt mind az Európai Unió, mind Magyarország részére az elmúlt hat hónap, ezeket viszont nem tudta, nem akarta kihasználni a magyar kormány.

Tabajdi Csaba több példát is hozott az elszalasztott lehetőségekre. Magyarországnak végre megadatott, hogy bizonyítsa elkötelezettségét az EU iránt, ez azonban egyáltalán nem valósult meg, sőt csak rosszabb lett. A nemzetközi megítélésünkön is lehetett volna javítani, ami most az 1960-as évekbeli szinten áll, ezzel szemben a médiatörvény és az új alkotmány is rontott helyzetünkön.

A kormány elszigetelődött Európában, pedig az elmúlt hat hónap az uniós érdekérvényesítésre és kapcsolatrendszer kialakítására is adott lehetőséget. Ami pedig a társadalmat illeti elvette a Fidesz és a kormány a magyar társadalomtól, hogy örülhessen az EU elnökségnek.

A szocialistáknak muszáj látni, hogy egy kiút van: vállalni kell az európai értékrendet, de ez az európaiság csak akkor lehet hiteles, ha mellétesszük a demokratikus patriotizmust is.

A József Attila Alapítvány kuratóriumának elnöke Szekeres Imre az elnökség alatti gazdasági teljesítményéről. Egy mondatban összefoglalva a magyar EU-elnökség érdemjegye gazdasági szempontból: kétharmad – értékelt a Gazdasági Kabinet vezetője. Európa versenyképessége gyorsuló ütemben csökken, s bár az Orbán-kormány erősödő Európát, gazdasági kormányzást ígért, az unió és benne hazánk ma rosszabbul él, mint fél éve - derült ki az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetőjének előadásából.

Az előadás mellékelve letölthető!