mszp.hu - 2011.11.24. 18:10
Azt viszont nem felejtette el, hogy mások sportszakmai munkájával, érdemeivel, anyagi áldozatvállalásával ékeskedjen, és sajátjaként tüntesse fel azokat. Jó fideszes módjára nem felejtette el ócsárolni a korábbi, szocialista városvezetést sem, amely többek között újjáépíttette a sportcsarnokot, s egy vadonatúj uszodával, egy vadonatúj jégcsarnokkal is gyarapította Miskolc vagyonát.
Zsiga Marcell eddigi reakcióiból sajnos az is látszik, hogy a költségvetés végszavazásakor nem fogja támogatni a szocialisták által benyújtott DVTK-s programot, helyette inkább, igazodva a hazug kormányzati sikerpropagandához, a ferencvárosi és a debreceni csapat új stadionjának építését erőlteti majd.
Sajnálom, sajnáljuk, mi mindannyian, borsodiak, miskolciak, diósgyőriek.
Dr. Varga László
országgyűlési képviselő

