Magyar Szocialista Párt
2010.
szeptember
07.
kedd
Boldog névnapot Regina!
Belföld, Megyei szervezetek | Forrás: MTI | 2009. május 11.
hír küldése | nyomtatóbarát verzió
Pécs város polgárai döntöttek
Szili Katalin szerint emelt fővel vállalható a pécsi polgármester-választáson született eredmény, hiszen kétszer akkora támogatást kapott ő és az összefogás, mint amekkora az MSZP népszerűsége a közvélemény-kutatásokban; a szocialista polgármester-jelölt, az Országgyűlés elnöke erről vasárnap este nyilatkozott.
Elmondta: telefonon gratulált Páva Zsoltnak, a Fidesz-KDNP jelöltjének a győzelemhez.
Pécs város polgárai döntöttek, ezt tiszteletben kell tartani, a város vezetésének pedig mielőbb el kell kezdenie dolgozni, mert nehéz kihívásokkal néz szembe - fogalmazott.
Szili Katalin szerint a kampány során, az elmúlt három hónapban be tudták bizonyítani, hogy létezik más típusú politizálás, széles körű összefogás jöhet létre a konzervatív középtől a baloldalig, akár hét párt között is. Bebizonyítottuk, hogy lehet optimista kampányt folytatni, közösséget építeni - hangsúlyozta. Véleménye szerint ezek eredményeként Pécs visszanyerte a baloldali hitét.
A szocialista politikus elmondta: tudta, hogy a gazdasági válság idején nehéz feladatra vállalkozik. Szili Katalin megköszönte a vele együttműködő szervezeteknek, az aktivistáknak és a Helló Pécs! mozgalom tagjainak a támogatást.
Megjegyezte: fideszes képviselők az elmúlt években többször kinyilvánították, szeretnék, ha minél tovább maradna házelnök. Így legalább nekik is örömet tudtam szerezni ma este - tette hozzá tréfásan.
cimkék: Pécs, Szili Katalin, Baranya megye, polgármester választás, Páva Zsolt