Botrányos, hogy a kormány előkelő idegenként viselkedik a metrófelújítással kapcsolatban

Botrányos, ahogy a kormány előkelő idegenként viselkedik a 3-as metró felújítása kapcsán - jelentette ki pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista párt fővárosi önkormányzati képviselője.

Horváth Csaba azt hangsúlyozta: a metró eközben rohad, a kérdés csak az, hogy a létesítmény műszaki állapota miatt most még csak hétvégén rendszeres leállások mikor állandósulnak.

A politikus szerint a ferihegyi vasútvonal ötleténél sokkal előbbre való az a kérdés, hogy miként lesz kiváltható a 3-as metró az azt naponta használó félmillió ember számára, amikor a kormány erre nem fordít figyelmet, nem fordít forrást.    

Tarlós István főpolgármester percekkel korábban véget ért sajtótájékoztatójával kapcsolatban elmondta: ők már korábban jelezték, ami ott elhangzott, hogy a metrótender eredményét jó eséllyel meg kell semmisíteni, ugyanakkor a városvezető egy szót sem ejtett akkor, hogy mikorra és mekkora forrásra írnák ki a következő közbeszerzést.

Az ellenzéki politikus szerint Tarlós István most megerősítette, hogy a jövő nyári vizes világbajnokságig nem fog történni semmi, a felújítás addig nem kezdődik el, hozzátéve, elvárják, hogy az újabb tenderkiírás előtt külső szakértőkkel nézessék át a költségvetést, hogy ez a fiaskó nem ismétlődjön meg.

Egyben ismét hangot adva annak a gyanúnak, hogy a rendelkezésre álló keret másfélszeresére rúgó ajánlatok kartellszerű árak, és hiányolta, hogy ezek miatt nem fordult a Gazdasági Versenyhivatalhoz a főpolgármester.