mszp.hu | Belföld | munkahelyi balesetek
2017. augusztus 31. 14:02

A Fidesz kormányzása életveszélyessé vált

Miközben 2002-2011. között a munkahelyi balesetek száma több mint 40 százalékkal csökkent, addig 2011-2017. között több mint 30 százalékkal emelkedett a szerencsétlenül járt munkavállalók száma - hívta fel a figyelmet Gúr Nándor MSZP-alelnök, parlamenti képviselő csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
A politikus úgy fogalmazott, "a Fidesz kormányzása életveszélyessé vált". Kiemelte, a munkahelyi balesetek számának emelkedéséért elsősorban az új munka törvénykönyve tehető felelőssé, ami kiszolgáltatottá tette a munkavállalókat, továbbá szerinte a Fidesz azért is okolható, mert "szétzilálta" a munkahelyek biztonságát védő szervezeteket.
    
A szocialista politikus azt mondta, miközben "a Fideszt csak az ember nem érdekli", addig az MSZP, kormányra kerülve, minden területen biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá tenné a munkavégzést.