mszp.hu | közlemény Orosháza
2017. október 11. 16:01

Már a közmunkásoknak is meg kell fizetniük az „alkotmányos költséget”

A fideszes politikusok már a közmunkásoktól is megkövetelik az „alkotmányos költséget”. Nem elég, hogy megalázó bérért kell dolgozniuk, de még abból is vissza kell osztaniuk a munkaadójuknak.
Azt már tudjuk, hogy a bíróság szerint Orosházán ez így működött, de vajon hányan vannak még, akik ugyanilyen gátlástalanságnak esnek áldozatul? Mennyien lehetnek azok, akik a félelem miatt nem merik jelenteni a visszaéléseket? Valószínűleg nem fogjuk megtudni, mert Orbán rendszerében a kiszolgáltatottak rettegésben élnek. Félnek, hogy ha elégedetlenkednek, akkor annyit sem fognak kapni, mint most. A közmunkás lét ma a jogfosztottsággal, a reményvesztettséggel és a létbizonytalansággal azonos.
 
Ez az Orbán-rendszer lényege: a kizsákmányolás és a félelemben tartás. 
 
Az MSZP azért dolgozik, hogy megszűnjön a közmunkások kiszolgáltatott helyzete. Közalkalmazotti jogviszonyba kell venni a közmunkásokat és a fizetésüket a minimálbér szintjére kell emelni. A képzési, átképzési programokra jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni azért, hogy piacképes tudást nyújthassunk a ma még kiszolgáltatott munkásoknak.
 
MSZP
 
Bővebb információ: Fetser János, az MSZP orosházi frakcióvezetője