MTI | Belföld | nőtagozat segítünk | Segítünk!
2017. november 11. 13:05

Az MSZP országos karitatív akciót indít

Az igazi segítség kis lépésekkel kezdődik címmel az MSZP karácsony előtti országos karitatív akciót indít - közölte az ellenzéki párt elnöke szombaton, Budapesten, a XI. kerületi Bikás parknál tartott sajtótájékoztatón.

Molnár Gyula elmondta, a 106 választókerületben azt kérték az MSZP jelöltjeitől, jelöltaspiránsaitól, hogy legalább tíz rászoruló családnak nyújtsanak segítséget karácsonyig, vagyis több mint ezer családnak teszik könnyebbé az ünnepeket.

A politikus hangsúlyozta, bár az országban látszólag jó felé haladnak dolgok, mégis komoly politikai válság érezhető, az oktatás és az egészségügy rendkívül rossz állapotban van és nő a szegénység. Kifejtette: az elmúlt hét évben hárommillióról négymillióra nőtt azok száma, akik a létminimum vagy a megélhetési minimum környékén élnek, miközben csupán néhány 10 ezer ember gyarapszik.

Ezért a következő választási kampányban az MSZP kampányának fő üzenete az igazságos Magyarország lesz - hangoztatta.

Arra a felvetésre, hogy a Fitch Ratings felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította a magyar államadós-osztályzat kilátását, Molnár Gyula azt mondta, az MSZP örül a hitelminősítő döntésének, ugyanakkor az inflációcsökkenés és a reálbér-növekedés ingatag lábakon áll, hiszen az ország attól az EU-tól kapja a támogatást, amelyet folyamatosan támad. Szerinte az elmúlt hét év elveszett esztendőkként kerülnek be a történelembe, mert gazdaságfejlesztés helyett kövekre költöttünk - mondta.

Kérdésre arról is beszélt a Demokratikus Koalícióval egyelőre abban állapodtak meg, hogy koordinált indulás esetén 60-40 százalékban osztják el az egyéni képviselőjelölti helyeket. Most arról folyik az egyeztetés - mondta - , hogy melyik pártnak melyik körzetben legyen jelöltje, ha ezzel készen vannak, megkezdik a tárgyalásokat a többi potenciális partnerpárttal.

Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke közölte, hogy a nőtagozat az egész országban felméri, kinek mire van szüksége és ennek alapján állítják össze a "mosolydobozokat".

Úgy fogalmazott, a Fidesz Magyarországon mindent megtett azért, hogy az emberekből kiölje a szolidaritást, ám az emberséges emberek ezt nem fogadják el. Tűrhetetlen, hogy ma 500 ezer gyerek nem jut naponta egészséges ételhez és 1,6 millió gyerek él penészes lakásban, vagyis nem stadionok országát kell építeni - mondta Gurmai Zita.

AZ MSZP tartós élelmiszereket, játékokat és ruhákat vár adományként a gyűjtőpontokon, amelyek helyét az mszp.hu/segitunk oldalon lehet megtalálni.