A magyar kultúra napja egy őstehetséggel és politikusokkal

Megyei szervezetek | Forrás: MSZP Internetszerkesztőség | 2010. január 27.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

 

Első blikkre igen szolidnak tetszett a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepi rendezvény háromfős előadói felhozatala a dorogi József Attila Művelődési Házban. Ez volt a látszat, némi előítélettel fűszerezve. A valóság pedig: ritka nagy tehetséget hallgathatott közel egy órán keresztül a művészetkedvelő közönség. Kálvin Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója ugyanis ízelítőt adott kivételes zongoratudásából. Az ifjú géniusz Schuberttől Mozarton és Griegen át jutott el a legnagyobb magyar zeneszerzőkig, a Bartók, Kodály, Liszt trióig. Tette mindezt kotta nélkül, példátlan kézügyességgel, minden jelenlévő őszinte csodálata közepette.

 

Balázs Ágnes és Gáspár András színművészek hozták a kötelezőt (tán valamivel többet is annál) Kosztolányi szerelmi életének bemutatásával, ám az előadásukat keretbe foglaló zseni mindent vitt ezen az estén, és feltehetőleg valamennyin, mikor hangszere elé ül.

 

A magaskultúrára fogékonyak voltak: dr. Tittmann János, Dorog város polgármestere (, aki egyébiránt igen érdekes köszöntőt mondott, mellőzve az ilyenkor szokásos paneleket), Baranyai Lőrinc alpolgármester és Winkfein Csaba országgyűlési képviselő, az Esztergom-dorogi választókerület képviselőjelöltje.