Érdemi kérdésekről tárgyalna az MSZP

Megyei szervezetek | Forrás: mszp.hu | 2008. november 11.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

A közgyűlésen ismét módosították a költségvetést is

 

A város közgyűlésére jellemző az elmúlt hónapokban, hogy kerüli az érdemi kérdések - mint például a belváros rekonstrukció projektje, illetve a parkolási koncepció - tárgyalását - mondta el a legutóbbi közgyűléssel kapcsolatban Dóra Ottó, az MSZP salgótarjáni frakcióvezetője.

 

Tudomásunk szerint elkészült a parkolási koncepció, amelynek keretében állítólag 350 forintra emelnék a parkolási díjat, valamint a belvárosban élők a saját házuk előtti parkolásért is fizetnének - fogalmazott a frakcióvezető.

 

A közgyűlésen felmerült, hogy a pénzügyi válság hogyan érinti a várost. Dóra Ottó szerint az illetékes irodavezető és Székyné dr. Sztrémi Melinda, polgármester a helyzetet leegyszerűsítette azzal, hogy a város hitelállománya olyan konstrukcióban van, amely súlyosan nem sérül a válság következtében.

 

Nem esett szó arról, hogy a nagyobb léptékű hatások hogyan érintenek bennünket. Nyilvánvaló, hogy csökkennek majd a helyi adók, több lesz a munkanélküli - fogalmazott a szocialista frakció vezetője, majd hozzátette: a válság kirobbanása után, az önkormányzatok közül először Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere nyilatkozott arról, hogy baj van, ezért az önkormányzat pártállástól függetlenül, önmagán kezdi a megszorítást, azaz csökkentik a gépkocsi, telefon-, illetve tiszteletdíjak költségét.

 

A város MSZP-s képviselői és bizottsági tagjai partnerek lennének minden hasonló intézkedésben, akkor is, ha saját tiszteletdíjunkat érinti - hangsúlyozta Dóra Ottó, aki arra szólította fel a város vezetését és a képviselőket, hogy a fent említettekben gyakoroljanak önmérsékletet.

 

Az önkormányzat nem felettese a városban lévő hatóságoknak, sem a rendőrségnek, sem az ÁNTSZ-nek, sem a fogyasztóvédőknek, sem a gyermekvédelemnek, de együttműködhetne az ügyben a felsoroltakkal -mondta el a képviselő az este tíz után bevezetett szesztilalommal kapcsolatban.

 

A közgyűlésen ismét módosították a költségvetést is. Az MSZP kíváncsian várja, hogy az Erzsébet térre négy vagy öt éve tervezett Attila-kútra szánt, és az idén sem felhasznált több, mint kétmillió forintot mely rendezvényekre költi el a város.

 

Tartok attól, hogy újabb polgármesteri reklámrendezvényeket szponzorálnak ebből az összegből, miközben a városi intézmények néhány tízezer forint támogatásért "kilincselnek" - tájékoztatott Dóra Ottó.

 

A képviselő sajtótájékoztatója végén visszautalt a szeptemberi közgyűlésre, amikor az erdélyi útról alakult ki nagyobb vita. Mint ismeretes, a szocialista frakció az utazás díját a diáksport, illetve az SBFC javára fordította volna. Székyné szerint a képviselők nem létező pénzről akartak rendelkezni. Dóra Ottó feltette a kérdést: ha nem létező a pénz, akkor az a tíz ember sem létezik, akik a szocialisták helyett utaztak el Erdélybe?