Ismét jelentős összegekkel gazdagodunk

Megyei szervezetek | Forrás: mszp.hu | 2008. november 11.

hír küldése | nyomtatóbarát verzió

Idegenforgalmi attrakciók témakörben négy pályázat nyert

 

A regionális tanács javaslatot tett a közoktatási intézmények pályázati tárgyában az úgynevezett második körös döntésre, így Nógrád megyéből a salgótarjáni Kodály Zoltán tagiskola, a ceredi és a szügyi általános iskola, valamint a szécsényi óvoda és általános iskola projektjét javasolta az irányító hatóságnak döntésre a tanács - fejtette ki Dóra Ottó. A felsoroltak több mint 1,7 milliárdos fejlesztést jelentenek.

 

A tanács javaslata nem enged különösebb mozgásteret sem a VÁTI Kht.-nak, sem az irányító hatóságnak, tehát vagy a tanács által javasolt intézmények nyernek mindhárom megye esetében, vagy senki - hangsúlyozta a társelnök, aki az utóbbi időben elég sok kritikát kapott, mint a regionális tanács tagja.

 

Éppen emiatt fontosnak tartotta közölni, hogy Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, bár tudta, hogy a Kodály tagiskola ügye is napirenden lesz, nem vett részt a regionális tanács ülésén.

 

Személyi kérdésben is döntés született: Szabó György, a tanács elnökének javaslatára T. Asztalos Ildikó helyére Dóra Ottót nevezték ki a regionális fejlesztési tanács társelnökének. Így az elnök három társelnöke: Sós Tamás, a Heves Megyei Önkormányzat vezetője, Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat első embere és Dóra Ottó, mint a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter képviselője.

 

A döntés a most kinevezett társelnök szerint mindenképpen jó Nógrád megyének, hiszen ezzel is növekszik a befolyás és az érdekérvényesítő képesség. Dóra Ottó bízik benne, hogy Becsó Zsolttal a következő két évben olyan viszonyt alakítanak ki, amely szűkebb hazánk településeinek, vállalkozóinak javára válik.