MSZP Otthon | Borsod-Abaúj-Zemplén megye

 

Fészekrakó ügy: Aljas módon csúsztat a Fidesz

Megyei szervezetek | 2010. augusztus 26.

"Aljas módon csúsztat a Fidesz polgármesterjelöltje, dr. Kriza Ákos, amikor azt állítja: Káli Sándor országgyűlési képviselőként nem szólt időben a csaló Fészekrakók kilakoltatása ügyében. Valóban nem szólt, mert a Miskolci Szocialisták, s így Káli Sándor nevében is én szóltam.

Tiszaújváros jövője, a jövő Tiszaújvárosa

Megyei szervezetek | 2010. augusztus 24.

Az eddigi eredményekre építve kívánja folytatni a munkát Tiszaújváros képviselő-testületének szocialista frakciója - jelentették be azon a sajtótájékoztatón, melyen bemutatkoztak az MSZP jelöltjei és ismertették a párt választási programját.

Káli Sándor: cselekvő emberekre van szükség

Megyei szervezetek | 2010. augusztus 21.

A hitről, a nemzettudatról, a megújulásról, a cselekvő emberről és az összefogásról beszélt egyebek mellett Káli Sándor (MSZP) Miskolc polgármestere pénteken a diósgyőri vár falai között megtartott ünnepségen, amelyen a történelmi egyházak képviselői megszentelték az új kenyeret.

Választás 2010 - A köztársasági elnökhöz intézett nyílt levelet a miskolci szocialista polgármester

Megyei szervezetek | 2010. augusztus 18.

Az összefogásban egyetértünk, de őszintén ünnepelni csak társadalmi békében lehet - fogalmaz Schmitt Pál köztársasági elnöknek címzett, szerdán az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében Káli Sándor (MSZP), Miskolc polgármestere.

Választás 2010 - MSZP: Mezőkövesden az készíti elő a választást, aki a Fidesz jelöltje

Megyei szervezetek | 2010. augusztus 17.

Erkölcsi értelemben választási csalás történt Mezőkövesden, ahol a Fidesz Fekete Zoltán jelenlegi aljegyzőt indítja polgármesterjelöltként, aki mostani posztján a választás előkészítésében tevőlegesen részt vesz - jelentette ki Varga László országgyűlési képviselő, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökhelyettese Miskolcon sajtótájékoztatón kedden.

Az MSZP a személycserékről

Megyei szervezetek | 2010. augusztus 13.

Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP B.-A.-Z. megyei elnöke pénteken úgy fogalmazott, "a kormánytöbbség diktatórikus módszerei nem maradnak meg a Parlament falai között", hanem egyre jobban éreztetik hatásukat a mindennapokban is. A szocialista politikus három regionális hivatalvezető felmentése kapcsán tartott sajtótájékoztatót - ezek a lépések véleménye szerint méltánytalanok, politikai indíttatásúak voltak, egyiket sem indokolták szakmai érvek.

A Fideszt keresi az MSZP Miskolcon

Belföld | 2010. augusztus 13.

Van-e Fidesz Miskolcon? - erre a kérdésre keresett választ Mokrai Mihály, az MSZP miskolci szervezetének alelnöke, a miskolci Fidesz-iroda előtt megtartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Kormos Dénes vezeti a megyei listát

Megyei szervezetek | 2010. augusztus 12.

Elfogadta az MSZP megyei közgyűlési jelöltlistáját a párt Borsod-Abaúj-Zempén megyei küldöttgyűlése szombaton. E szerint a 38 fős lista első helyén Kormos Dénes, eddigi frakcióvezető, második helyén Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere, harmadik helyén Vécsi István, Ricse polgármestere, volt országgyűlési képviselő, negyedik helyén Ifjabb Csaba Gyula, a Societas megyei elnöke, míg ötödik helyén Mihály Helga egyetemi adjunktus szerepel. Az új közgyűlés 29 tagú lesz. A küldöttgyűlésen részt vett Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is.

Gúr Nándor: Vándorcirkuszt csináltak a rendőrségből

Megyei szervezetek | 2010. július 28.

A kormány eddigi tevékenységét, intézkedéseit bírálta miskolci sajtótájékoztatóján Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke. A közbiztonság javítására tett intézkedésekről szólva például elmondta, hogy a kormány és a belügyi vezetés "vándorcirkuszt csinált a rendőrségből", "hol ide, hol oda vezényelnek pár hétre 2-300 rendőrt" hogy azt a látszatot keltsék, mintha javult volna a közbiztonság.

Vita a miskolci választókerületek kijelöléséről

Belföld, Megyei szervezetek | 2010. július 21.

Az MSZP szerint "újabb jobboldali politikai pofont kapott a demokrácia és a magyar önkormányzatiság", miután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főjegyző "minden szakmaiságot nélkülözően" átrajzolta Miskolc önkormányzati választókörzeti térképét.