Gőgös Zoltán


Tisztségek

Elnök - MSZP Veszprém Megyei Területi Szövetsége
Elnökhelyettes - Országos Elnökség
Országgyűlési képviselő - Frakció

Életrajz

1960. május 9-én született Pápán. Nős, felesége tanárnő, két gyermekük született. 1978-ban a pápai Türr István Gimnáziumban érettségizett. 1981-ben Nyíregyházán a Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági gépész üzemmérnöki oklevelet szerzett. 1981-től 2000 végéig a Pápai Állami Gazdaságban, illetve ennek jogutódjában, az Agroprodukt Rt.-ben dolgozott műszaki ágazatvezetőként. 1997-ben a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézetében közgazdasági szakokleveles mérnök másoddiplomát szerzett. 2001-től a Készenlét Mezőgazdasági Szolgáltató Rt. termelési igazgatója. 1989. októberben reformkörösként az MSZP alakuló kongresszusának küldötte, majd alapítóként bekerült a pápa szervezet elnökségébe. 1996 és 1998 között az MSZP Veszprém megyei alelnöke volt, majd megyei elnökhelyettes. 1998-tól a szocialisták Pápa és Környéke Szervezetének elnöke. Az 1990 tavaszi országgyűlési választásokon az MSZP képviselőjelöltje. 1994. december 11-i önkormányzati választásokon bekerült a pápai képviselő-testületbe, 1998-ban pedig a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésébe. 2002 áprilisában az MSZP Veszprém megyei területi listájáról jutott be a Parlamentbe. A Költségvetési és Pénzügyi Bizottság tagja, 2004. október 25-től az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága alelnökekének választották. 2002. október 20-án ismét mandátumot szerzett a Pápa városi önkormányzatban. A 2006. évi országgyűlési választáson a megyei lista második helyéről jutott be ismét a Parlamentbe. 2006. július 1-től 2010-ig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári funkcióját tölti be. 2010-től ismét országgyűlési képviselő. 2012-től az MSZP Veszprém megyei elnöke, 2014. július 19-től az MSZP elnökhelyettese.

Gőgös Zoltán

Kapcsolat

Cím 8500 Pápa, Korvin utca 3. Pf. 55.
Telefonszám 20/466-8045
E-mail cím gogos.zoltan@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

A Fidesz ki akarja sajátítani a Balatont a gazdagoknak, az MSZP törvénnyel akadályozná ezt meg

A Fidesz ki akarja sajátítani a Balatont a gazdagoknak, az MSZP törvénnyel akadályozná ezt meg
A Fidesz azt tervezi, hogy a Balatonnál jövő évtől már csak a tehetősek nyaralhassanak. Orbán ingatlanspekuláns emberei felvásárolták a kempingeket, és sorra bezárják ezeket, vagy olyan luxusingatlanokat építenek a helyükre, amelyek az átlagemberek számára megfizethetetlenek. Az MSZP tíz napja benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, mely szerint a kempingek és strandok területén csak az eredeti funkciójuknak megfelelő beruházásokat lehessen végrehajtani, de a Fidesz erre még reagálni sem hajlandó.
2017-08-23 14:41 mszp.hu

Kishantos Botka mögött

Kishantos Botka mögött
Kishantoson Botka László miniszterelnök-jelölt, Ács Sándorné a Kishantos Vidékfejlesztési Központ vezetője és Gőgös Zoltán az MSZP elnökhelyettese bejelentették, hogy Kishantos is támogatja az Botka László kormányváltó programját.
2017-08-16 15:43 mszp.hu

Az MSZP a Balaton-törvény módosítását javasolja annak érdekében, hogy csak a funkciónak megfelelő beruházásokat lehessen elvégezni a kempingekben és strandokon

Az MSZP a Balaton-törvény módosítását javasolja annak érdekében, hogy csak a funkciónak megfelelő beruházásokat lehessen elvégezni a kempingekben és strandokon
Az MSZP a Balaton-törvény módosítását javasolja annak érdekében, hogy csak a funkciónak megfelelő beruházásokat lehessen elvégezni a kempingekben és strandokon - közölte Gőgös Zoltán elnökhelyettes hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2017-08-14 15:18 MTI/mszp.hu

Lázár mossa kezeit, Fazekas tovább rombol

Lázár mossa kezeit, Fazekas tovább rombol
Hivatalos kérdéseim után Lázár János újabb bizonyítékokat kért a hortobágyi Kehi vizsgálat elrendeléséhez. Miután ezt megkapta, ahelyett, hogy intézkedett volna, arra a Fazekas Sándorra bízta a választ, aki az elmúlt 7 éves minisztersége alatt még egyetlen egy konkrét szakmai kérdésre sem tudott válaszolni.
2017-08-03 10:13 mszp.hu

Gőgös: A maffiózók, a miniszter barátai állattartás nélkül vehetik fel az uniós pénzt

Gőgös: A maffiózók, a miniszter barátai állattartás nélkül vehetik fel az uniós pénzt
A mezőgazdaság döbbenetes állapotának újabb bizonyítékairól írt Facebook-posztot Gőgös Zoltán:
2017-07-21 13:14 mszp.hu

Csak a falvak lerombolásához vezet a Fidesz agrárpolitikája

Csak a falvak lerombolásához vezet a Fidesz agrárpolitikája
Az MSZP ismételten a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatát sürgeti a hortobágyi földek ügyében. A párt szerint a Fidesz agrárpolitikája sehova nem vezet, csak a falvak lerombolásához.
2017-07-12 13:14 mszp.hu

Szüntesse meg a káoszt a Fidesz az uniós kifizetések terén!

Szüntesse meg a káoszt a Fidesz az uniós kifizetések terén!
Az MSZP folyamatosan figyelmeztette a kormányt, hogy ne okozzon kárt a termelőknek. Mára világossá vált, hogy a kincstár a végső, szankciómentes határidőig képtelen volt a közvetlen támogatások kifizetésére.
2017-06-30 10:35 mszp.hu

Az embereknek elegük van a kormányból - Országgyűlés

Az embereknek elegük van a kormányból - Országgyűlés
Ülésezett a parlament.
2017-06-23 16:04 MTI/mszp.hu

Nyílt levél Jakab István, a MAGOSZ elnöke részére

Nyílt levél Jakab István, a MAGOSZ elnöke részére
Tisztelt Elnök Úr! A parlamentben személyesen sokszor jeleztem az elmúlt hetekben, hogy sürgős beavatkozásra van szükség az uniós források felhasználásával és az aktuális kifizetési kötelezettségekkel kapcsolatban.
2017-06-22 16:56 mszp.hu

Már félidőben megbukott az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Már félidőben megbukott az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program
Az MSZP a gazdák érdekeinek védelmében követeli, hogy a Fidesz a valódi szakmai érdekképviseletek bevonásával vizsgálja felül a Vidékfejlesztési program eddigi tapasztalatait, és a pártérdek helyett a gazdák érdekeit érvényesítse. Haladéktalanul pótolja az uniós pályázatok kezeléséből hiányzó munkaerőt, vegye vissza a politikai okból kirúgott hozzáértő szakembereket. A kincstár azonnal fizesse ki a gazdák visszatartott pénzét!
2017-06-08 11:03 mszp.hu
«123456...»