Dr. Katona Tamás


Tisztségek

Életrajz

Dr. Katona Tamás okleveles matematikus, a demográfia tudomány kandidátusa, a közgazdaságtudomány habilitált doktora.

1967-től a Leningrádi Tudományegyetemen végzi tanulmányait. Szakmai pályája a közigazgatáshoz és az egyetemi oktatáshoz kötődik.

1990-ig a KSH-ban dolgozik, a Népességtudományi Kutató Intézet tudományos munkatársa, majd a Népességnyilvántartó Hivatal főosztályvezetője, hivatalvezető helyettese. Ezt követően 5 évig a BM Adatfeldolgozó Hivatal helyettes vezetője, illetve megbízott vezetője. 1995 és 1998 között a Központi Statisztikai Hivatal elnöke.
2003-tól másfél évig a miniszterelnök helyettes kabinetfőnöke, majd kabinetfőnöke. 2004 és 2010 májusa között a pénzügyi igazgatásban dolgozik; a PM politikai, illetve közigazgatási államtitkára, két és fél évig a Magyar Államkincstár elnöke, 2009-től egy évig ismét a PM államtitkára.

1974 óta egyetemi oktató, statisztikát, demográfiát, jogi informatikát tanít a közgazdász- és jogászképzésben. 1999-től egyetemi tanár, 1996. óta a Szegedi Tudományegyetem Statisztikai és Demográfiai Tanszékének vezetője. 1999. óta oktat a doktorképzésben, tagja az Egyetemi Doktori Tanácsnak, a közgazdaságtudományi habilitációs bizottságnak.

Mintegy 50 publikációja jelent meg.  A tudományos kutatás és az oktatás mellett részt vesz a hazai és nemzetközi tudományos közéletben. Tagja a Nemzetközi Statisztikai Intézetnek, a Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottságának, alelnöke a Statisztikai Bizottságnak. Tudományos közéleti tevékenységéért 1987-ben Fényes Elek Emlékérmet kapott, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült.

1989. óta az MSZP tagja. 1990-ben elnöke volt a Budapesti II. kerületi szervezetnek, tagja volt a Választmánynak. A Budapesti XII. kerületi szervezet elnöke.

2014. szeptember 17-től 2016 júliusáig az MSZP pártigazgatója.

Katona Tamás

Kapcsolat

Cím 1073 Budapest, Erzsébet körút 40-42. fsz. I-1.
Telefonszám 0640334455

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Helyzetkép - 2016. április – május

Helyzetkép - 2016. április – május
Gazdasági növekedés A múlt évben a várakozásokhoz képest valamelyest csökkent a globális gazdaság növekedésének dinamikája, amelyben az elhúzódó válsághelyzeteknek és – néhol egészen súlyos – lokális konfliktusoknak volt szerepe. Ezek következtében 2015-ben 0,3 százalékponttal lassult a GDP növekedés üteme: – a megelőző évi 3,4%-ot követően – 3,1%-kal emelkedett az összesített GDP.
2016-07-06 10:16 mszp.hu

Ez a helyzet a gazdaságban

Ez a helyzet a gazdaságban
A múlt évben – többek között gazdasági konfliktusok és állandósult lokális válsághelyzetek hatására – valamelyest csökkent a globális gazdaság növekedésének dinamikája. A 2013. évi 3,4 százalékot követően a tavalyi évben 3,1 százalékkal emelkedett a világ összesített GDP-je. Az idei évre némi gyorsulást vártak az elemzők a fejlődő országokban, míg csekély mérséklődést a fejlett gazdaságokban.
2016-06-15 10:17 mszp.hu

Helyzetkép - 2016. február – március

Helyzetkép - 2016. február – március
Gazdasági növekedés - A múlt évben a sokféle, részben ellentétes hatás eredőjeként valamelyest csökkent a globális gazdaság növekedésének dinamikája. A 2013. évi 3,4%-ot követően a tavalyi évben 3,1%-kal emelkedett a világ összesített GDP-je.
2016-05-18 09:41 mszp.hu

Helyzetkép 2015. november – december

Helyzetkép 2015. november – december
Az idei év elején úgy tűnik a korábban feltételezettnél nagyobb kockázatok kísérik a világgazdaság kilátásait. Jelentősen nőttek a politikai helyzetből adódó veszélyek, amelyek erősen hatnak a globális gazdaságra. Ezek között vannak helyi és regionális konfliktusok, és az európai gazdaságra nem lebecsülhető hatást gyakorol a menekültválság; ma pontosan nem prognosztizálható, hogy következményei miként befolyásolják az Európai Unió gazdaságát.
2016-02-24 09:51 mszp.hu

Helyzetkép - 2015. október–november

Helyzetkép - 2015. október–november
Az eddig ismert adatok alapján a világgazdaság a múlt évben – a szaporodó és néhol mélyülő lokális konfliktusok ellenére – az előző évit megközelítő dinamikával bővült. A fejlett gazdaságokban még valamelyest nőtt is az ütem, míg a fejlődő országokban némileg mérséklődött. A globális gazdaság a múlt évben feltehetően 3%-ot 1-2 tizedponttal meghaladó ütemben bővült. A vezető gazdaságok közül az Amerikai Egyesült Államok bruttó hazai terméke 2,5%-ot 1-3 ezrelékkel túllépő mértékben, Japáné 0,6-0,8%-kal, az Európai Unióé 2%-ot megközelítő dinamikával emelkedett. A két óriásgazdaság közül Kínában a GDP 6,7-6,8%-kal, míg Indiában ezt néhány tizeddel meghaladóan nőtt.
2016-01-14 09:40 mszp.hu

Karácsony előtti pofon a Fidesztől: még mindig késnek a fizetések

Karácsony előtti pofon a Fidesztől: még mindig késnek a fizetések
A hétköznapi problémák iránt érzéketlen Fidesz veszélyezteti az ellátás biztonságát az egészségügyben, az oktatásban és a szociális területen – jelentette ki Tóbiás József sajtótájékoztatóján.
2015-12-16 16:23 mszp.hu

Helyzetkép - 2015. szeptember–október

Helyzetkép - 2015. szeptember–október
Gazdasági növekedés - A világgazdaság az idei évben a regionális konfliktusok kiéleződése ellenére a tavalyit megközelítő dinamikával bővül.
2015-12-12 18:58 mszp.hu

A változás és a versenyképesség feltétele a fizetésemelés

A változás és a versenyképesség feltétele a fizetésemelés
A magyarországi jövedelemviszonyok lehetetlenné teszik a tisztességes életet, így az MSZP-nek ki kell állnia az elfogadhatatlan jövedelemkülönbségekkel szemben, ennek eszköze pedig a párt fizetésemelési követelése – jelentette ki Tóbiás József, az MSZP győri regionális kongresszusi előkészítő értekezletén.
2015-11-10 21:25 mszp.hu

Helyzetkép - 2015. augusztus – szeptember

Helyzetkép - 2015. augusztus – szeptember
Gazdasági növekedés - Az év vége felé a szokásos folyamat zajlik a globális gazdaság kilátásainak megítélésében. Az elemző intézetek most készített előrejelzéseikben ez évre vonatkozóan csökkentik a korábban feltételezett növekedési ütemet, míg a következő évekre némi gyorsulást valószínűsítenek. Jól mutatja ezt a Nemzetközi Valutaalap őszi prognózisa, amely – ugyan csekély mértékben – 0,2 százalékponttal mérsékelte a globális gazdaság és az egyes térségek, illetve országcsoportok növekedési kilátásait
2015-11-10 09:33 mszp.hu

Fizetésemelés 2015 – az államnak reagálnia kell az elvándorlásra és a pályaelhagyásra

Fizetésemelés 2015 – az államnak reagálnia kell az elvándorlásra és a pályaelhagyásra
A közalkalmazottak fizetésemeléséhez elég a költségvetést módosítani, a reálszférában szintén szükséges fizetésemeléshez viszont kormányt kell váltani – jelentette ki Tóbiás József, az MSZP elnöke szerdán a párt idei második kongresszusi előkészítő értekezletén, Budapesten.
2015-11-05 11:27 mszp.hu
«12345»