1939. július 3-án született Budapesten. Nős, egy gyermeke van. 1957-ben érettségizett, 1957-től 1966-ig vegyésztechnikusként dolgozott. 1968-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán, 1980-ben a Politikai Főiskolán szerzett diplomát.
1966-tól a KISZ KB nemzetközi osztályának munkatársa, majd vezetője volt. 1975-től az MSZMP KB külügyi osztályán dolgozott, 1976-tól 1983-ig alosztályvezetőként, 1983-tól 1986-ig osztályvezető helyettesként. 1986. májusától külügyminiszter-helyettes, 1989. májusa és 1990. májusa között külügyi államtitkár. Az MSZP egyik alapítója, 1990 májusától az országos elnökség tagja, 1990. novemberétől a párt külügyi ügyvivője. 1990-2004 között országgyűlési képviselő. 1990-től l994-ig az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésébe, valamint az Észak-Atlanti Közgyűlésbe (a NATO parlamentje) delegált magyar küldöttség tagja. 1996-98 között az Európa Tanács Bölcsek Tanácsának tagja. 1994-től l998-ig a Horn-kormány külügyminisztere. 1998. júniusától 2000. decemberéig az MSZP parlamenti frakcióvezetője, 2001. januártól frakcióvezető-helyettese. 1998. szeptemberétől 2004. októberéig a párt elnöke. 2002. májusától 2004 novemberéig ismét a magyar diplomácia irányítója. 2003. novemberétől 2008. júliusáig a Szocialista Internacionálé egyik alelnöke.
A 2004. június 13-i európai parlamenti választásokon az MSZP listavezetője volt. 2004. augusztusában Medgyessy Péter kormányfő javaslatára az Európai Bizottság magyar tagjává jelölték. A Gyurcsány-kormányban egy hónapig még ellátta a külügyminiszteri feladatokat, majd 2004. november 18-án az Európai Bizottság adó- és vámpolitikai biztosa lett. 2010. februárjában az első Barroso Bizottság mandátumának lejárta után hazatért Brüsszelből. 2010 májusától ismét országgyűlési képviselő.
Jelenlegi hely
Kovács László
országgyűlési képviselő
Külügyi és határon túli magyarok bizottsága tagja
Külügyi kabinet vezető
Életrajz:
MEGOSZTÁS
ELÉRHETŐSÉGEK
Cím: Budapest, 1066, Jókai utca 6.E-mail: laszlo.kovacs@mszp.hu
Telefonszám: 1/459-7200
Faxszám: 1/210-0081
AJÁNLOTT CIKKEK
AJÁNLOTT VIDEÓK
|
2013. április 14. |
2013. február 2. |
|
2012. november 21. |
2012. szeptember 14. |
|
2012. szeptember 4. |

