Dr. Nagy Imre

Életrajz

Egerben születtem 1958. június 12.-n.

1976-ban az Egri Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem, majd sorkatonai szolgálatomat töltöttem.

1981-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Ipar kar agrárszakán végeztem.

Egyetemi éveim után 5 évig a volt középiskolámban tanítottam közgazdasági szaktárgyat.

Időközben másoddiplomát szereztem az egyetem közgazdász tanári szakán. 1986-ban védtem meg közgazdaságtudományi doktori disszertációmat számviteli szaktárgyban; angol nyelvből középfokú vizsgát tettem.

1990-től egy vegyes tulajdonú cég alkalmazottjaként gazdasági vezető munkakörben dolgoztam.

1991-ben létrehoztuk saját vállalkozásunkat: az Eger körzeti és Heves megyei Szuperinfó Kft.-t és a Hungária Szuperinfó országos hirdetési laphálózatot.
Polgármesterré választásomig e vállalkozás ügyvezető igazgatója voltam.Nős vagyok, feleségem szintén közgazdász, okleveles könyvvizsgáló.Két gyermekünk van, Gergő és Eszter.Szüleim nyugdíjasok, bátyámat 1993-ban súlyos betegségben elvesztettük.
1994-ben a helyi választásokon szocialista támogatással kerültem a helyi testületbe, képviselő csoportunkban frakcióvezető tisztet láttam el.

Képviselőként a Pénzügyi Bizottság elnökeként dolgoztam.

1998-2006 között az MSzP és az SZDSZ közös jelöltjeként Eger Megyei Jogú Város polgármesteri tisztségét töltöttem be.

2002-es és 2006-os országgyűlési választáson az MSzP és az SzDSz támogatásával Heves megye 1. számú választókerületében parlamenti mandátumot szereztem.

Nagy Imre
 


Kapcsolódó cikkek, videók

A Heves megyei MSZP kiáll Nagy Imre mellett

A Heves megyei MSZP kiáll Nagy Imre mellett

Nagy Imre volt egri szocialista polgármester nem mond le a Heves megyei közgyűlésben megszerzett mandátumáról. Sós Tamás szerint a Fidesz szándéka az, hogy lejárassa a szocialistákat.

2013-02-15 11:43 MTI/mszp.hu

Nagy a bizonytalanság Heves megye iskoláiban

Nagy a bizonytalanság Heves megye iskoláiban

Káosz van megyénk iskoláiban!

2013-01-11 09:36

Miért nem haladnak a kiemelt Heves megyei fejlesztések?

Miért nem haladnak a kiemelt Heves megyei fejlesztések?

Kommunikációs trükkökkel tévesztik meg a lakosságot a kormánypárti politikusok a fejlesztésekkel kapcsolatban.

2012-11-24 13:14