Tóbiás József


Tisztségek

országgyűlési képviselő - Frakció
pártigazgató

Életrajz

1970. július 15-én született Kisvárdán. Nős, három gyermeke van. Családjával Érden él.

Általános iskolai tanulmányait a dombrádi általános iskolában végezte.

1984-ben felvételt nyert a nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskolába vízügyi szakra.

Első munkahelye 1988-89-ig a nyíregyházi II. sz. vízügyi szakmérnökség. 1990-től üzletvezető, 1991-1992-ben a Dunapack Rt. üzletkötője. 1991-ben felsőfokú áruforgalmi képesítést szerzett.

1991-ben a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) alapítója, egyben a szervezet nyíregyházi elnöke volt. 1992-től a BIT országos elnökségi tagja, 1995-től alelnök, 1997. májustól elnök. 1998-ban belépett a Magyar Szocialista Pártba. 1999-től a BIT Fiatal Baloldal néven folytatja működését, e szervezetnek is az elnökévé választották, 2002. márciusig volt a FIB elnöke.

2000. novemberben bekerült az MSZP Országos Elnökségébe, 2001. szeptemberben Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt kampánycsapatának tagja. 2002-től 2004. októberéig az MSZP pártigazgatója.

1994-ben országgyűlési képviselőjelölt, majd 1997-ben a szocialista parlamenti frakció környezetvédelmi munkacsoportjának szakértője lett. 1998-ban az MSZP országos listájáról lett parlamenti képviselő. 2002. áprilisban mandátumát ismét az országos listáról szerezte.

2005-ben a Pécsi Tudományegyetem humánerőforrás gazdálkodó szakán szerzett diplomát. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem harmadéves joghallgatója.

A 2006. évi országgyűlési választásokon a Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. A 2006-2010-es parlamenti ciklusban az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja. 2008. júniusától az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióigazgatója, majd 2011-től általános frakcióvezető-helyettese. A 2014-től kezdődő parlamenti ciklusban, az országos listáról szerez mandátumot és újból általános frakcióvezető-helyettessé választották. 2014.július 19-től az MSZP elnöke, valamint-2014.szeptember 5-től-az országgyűlési képviselőcsoport vezetője volt.

Tóbiás József

Kapcsolat

Cím 1073 Budapest, Erzsébet körút 40-42. fsz. I-1.
Telefonszám 1/222-6797
E-mail cím jozsef.tobias@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

A jegybankelnök csupán pártszolga - Országgyűlés

A jegybankelnök csupán pártszolga - Országgyűlés
Tovább dübörög a Matolcsy-ügy, de volt még szó szemétszállításról, Uberezésről, szülőtartásról, regisztrált menedékkérőkről és a minimálbér terheiről is. Ülésezett a parlament.
2016-05-23 17:45 MTI/mszp.hu

Orbánnak és Poltnak lépnie kell, Matolcsynak pedig lelépnie

Orbánnak és Poltnak lépnie kell, Matolcsynak pedig lelépnie
Nagyon mélynek nevezte a jelenlegi korrupciós válságot Tóbiás József, aki kijelentette, hogy a társadalmi felháborodás a közvélemény-kutatásokon is egyértelműen látszik: ma az emberek többsége a korrupció mögött nem csupán a Matolcsy-ügyet, hanem az Orbán-kormányt és a Fideszt is látja.
2016-05-23 15:38 mszp.hu

A jegybankelnök csupán pártszolga

A jegybankelnök csupán pártszolga
A jegybankelnök személyével szemben a közbizalom megszűnt, és bebizonyosodott, hogy ő már csak pártszolga – jelentette ki Tóbiás József, az MSZP elnöke hétfői napirend előtti felszólalásában.
2016-05-23 14:00 mszp.hu

Áder nyilatkozzon: senki nem lehet a törvények felett!

Áder nyilatkozzon: senki nem lehet a törvények felett!
Áder János a lelkiismeretére hallgatott, amikor az Alkotmánybírósághoz küldött egy pofátlan törvényjavaslatot. E szerint senki nem járhatott volna utána például annak, hogy mit csinált 260 milliárd forint közpénzzel a Nemzeti Bank. Most újra a köztársasági elnökön a sor, szólaljon meg, és szerezzen érvényt a törvénynek! – jelentette ki Tóbiás József.
2016-05-20 12:55 mszp.hu

Matolcsy lemondásának nincs akadálya

Matolcsy lemondásának nincs akadálya
Megpróbáltuk átadni Matolcsy György jegybankelnöknek a felmondását, mert meggyőződésünk, hogy miközben saját barátait megmentette a Quaestor-ügyben, addig tízezreket hagyott adósságban, megpróbált eldugni 260 milliárd forintot, konkrétan egymilliárd dollárt igyekezett közpénzből magánpénzé alakítani, majd lebukott.
2016-05-18 15:06 mszp.hu

Az alapjövedelem nem cél, hanem eszköz egy jobb társadalom eléréséhez

Az alapjövedelem nem cél, hanem eszköz egy jobb társadalom eléréséhez
Az Európán végigsöprő értékválságokban nagyon stabilan kell tartania magát a baloldalnak, és érzékelni kell a társadalmi elvárást: eszközt, lehetőséget és partnerséget kell kínálni a helyi közösségeknek azok felé, akik létválsággal küzdenek.
2016-05-18 14:06 mszp.hu

A szocialista frakció már aláírta Matolcsy felmondólevelét

A szocialista frakció már aláírta Matolcsy felmondólevelét
Ma meglesz a szükséges ötven képviselői aláírás ahhoz, hogy az Országgyűlés az MSZP kezdeményezésére megvizsgálja Matolcsy György elmúlt éveinek tevékenységét – jelentette be sajtótájékoztatón Tóbiás József.
2016-05-17 14:17 mszp.hu

Alakuljon vizsgálóbizottság Matolcsy-ügyben!

Alakuljon vizsgálóbizottság Matolcsy-ügyben!
Az MSZP vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Matolcsy György ügyei miatt, hiszen naponta derül fény személyes összefonódásokra és összejátszásokra – hangzott el Tóbiás József sajtótájékoztatóján pénteken.
2016-05-13 14:03 mszp.hu

A kormány nem veszi komolyan a társadalmat

A kormány nem veszi komolyan a társadalmat
A parlament keddi döntése után még inkább szükséges a valódi népszavazás, amit az MSZP és Kész Zoltán független országgyűlési képviselő indított útjára –jelentette ki sajtótájékoztatón Tóbiás József.
2016-05-12 14:53 mszp.hu

Az MSZP folytatja az aláírásgyűjtést, mivel a Fidesz elmenekült az egy időben megtartott népszavazás elől

Az MSZP folytatja az aláírásgyűjtést, mivel a Fidesz elmenekült az egy időben megtartott népszavazás elől
Az MSZP folytatja népszavazási aláírásgyűjtését a megadott határidőig, és akkor fogja leadni a legalább 200 ezer aláírást a Nemzeti Választási Irodának. Ha a Fidesz nem lett volna gyáva, történhetett volna mindez gyorsabban, és 6 milliárd forinttal olcsóbban is.
2016-05-11 13:43 mszp.hu
«123456...»