Dr. Tóth József


Tisztségek

Elnök - Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK)
Elnökségi tag - MSZP XIII. kerületi Szervezete
Polgármester (Budapest, XIII. Kerület)

Életrajz

Dr. Tóth József 1950. február 5-én született Budapesten. Nős, két felnőtt gyermeke van.

1968-ban érettségizett a Bolyai János Elektronikai Szakközépiskolában. Tanulmányait a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán, a Politikai Főiskolán, valamint a Külkereskedelmi Főiskolán folytatta. Marketing kommunikáció, valamint idegenforgalmi és szállodaipari szaküzemgazdász képesítéseket szerzett; 1986-ban gazdaságpolitikai témájú dolgozatával doktori címet szerzett.

1968-ban kezdett dolgozni az ELZETT gyárban. Később az ifjúsági, párt és sportmozgalomban tevékenykedett. 1991-től 1994-ig egy cég ügyvezető igazgatója volt.

Tagja a Város-Falu Alapítvány kuratóriumának, és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. 1995-től a Baloldali Önkormányzati Közösség alelnöke, 2003. januárjától elnöke. 1989. októberétől az MSZP egyik szervezője a XIII. kerületben, 1990-től elnökségi tag. 1994-ig a Budapesti Párttanács tagja volt.

1994 decemberében az MSZP színeiben a XIII. kerület polgármesterévé választották. 1998-ban ismét a kerület első embere lett. 2002 áprilisában az országgyűlési képviselőválasztások első fordulójában mandátumot szerzett a Budapest 20. számú választókerületében Angyalföldön. 2002. októberében harmadszor is a XIII. kerület polgármesterévé választották.

2003. februárjában a budapesti kerületek polgármestereinek többsége delegálta a Közép-Magyarországi Régió Fejlesztési Tanácsába, ahol társelnökké választották. 2006. áprilisában ismét elsőfordulós győzelemmel választották országgyűlési képviselővé. 2006. május 30-tól a Sport- és Turisztikai Bizottság tagja. 2006. októberében nagy többséggel ismét megválasztják XIII. kerület polgármesterévé.

A 2010. tavaszi választásokon a főváros 20-as választókerületében élők ismételten bizalmat szavaztak képviselőjüknek, hiszen több mint 54 százalékuk voksolt dr. Tóth Józsefre a választásokon. Ezzel harmadik ciklusát töltötte a parlamentben, egyéni képviselőként.

A 2010. októberi önkormányzati választásokon ötödik alkalommal választották polgármesterré. A szavazók 64 százaléka döntött úgy, hogy a kerület fejlesztésének folytatására és a városrész vezetésére kéri a következő négy esztendőre is.

 

Tóth József

Kapcsolat

Cím 1139 Budapest, Béke tér 1.
Telefonszám 1/340-3120
E-mail cím jtoth@bp13.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Tóth József több mint 30 polgármesterrel együtt Botka mellett áll

Tóth József több mint 30 polgármesterrel együtt Botka mellett áll
Eddig pozíciófogás jellemezte az egész baloldalt, most felelősségáthárítás zajlik – mondja Tóth József. A szocialisták egyik legsikeresebb polgármestere több mint harminc balos településvezetővel sorakozott fel Botka László mögött. Úgy véli, a mai ellenzéki pártok két dolgot felejtettek el: politizálni és dolgozni. Szerinte ha a mutyizók, a mandátumbrókerek és a hatalomgengszterek módszerét követik, akkor győzni fog a jobboldal. Mihamarabb, még idén tavasszal az MSZP-nek kongresszuson kellene döntenie a párt miniszterelnök-jelöltjéről – nyilatkozza a 168 Órának Tóth József, aki nem akar „gyurcsányozni”.
2017-03-01 16:26 168 óra

Önkormányzatiság: folyamatos kivéreztetés

Önkormányzatiság: folyamatos kivéreztetés
Az Európai Magyarország című konferencia záró beszélgetése az önkormányzatiság jövőjéről szólt. Bánó András moderátor vendégei között tapasztalt és kevésbé régi városvezetők voltak.
2016-10-21 10:33 szeged.hu

A kormány nem korrigál, hanem kapitulál

A kormány nem korrigál, hanem kapitulál
Ma győztek az emberek, a demokrácia, a társadalmi akarat és az MSZP – így kommentálta Tóbiás József a kormány vasárnapi boltzárral kapcsolatos meghátrálását.
2016-04-11 15:06 mszp.hu

Kormányzati póráz nélküli önkormányzatokat

Kormányzati póráz nélküli önkormányzatokat
Az MSZP az önkormányzatisághoz való jog alaptörvényben való rögzítése mellett a helyi feladat- és hatáskörök további elvonásának abbahagyását, a normatív finanszírozás visszaállítását, az alap- és középfokú oktatási intézmények fenntartói jogának visszaadását követeli az önkormányzatok számára - közölte Szeged szocialista polgármestere szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2015-09-30 13:38 MTI/mszp.hu

Elsöprő győzelem a főváros XIII. kerületében

Elsöprő győzelem a főváros XIII. kerületében
Az MSZP és az LPE13 közös jelöltje hatalmas győzelmet aratott a Budapest XIII. kerületében tartott időközi választáson. Varga Zsanett több mint 60 százalékos támogatást szerzett, szemben a kormánypárti jelölt közel 20 százalékával.
2015-09-20 22:48 mszp.hu

Tóth József: A településeken a teljesítmény számít

Tóth József: A településeken a teljesítmény számít

Aki harcba megy, győzni szeretne - a szocialista Tóth József és csapata így indult a XIII. kerületben. Bíztak abban, hogy az elmúlt húsz év teljesítményét értékelni fogják a választók és rájuk szavaznak akkor is, ha a baloldal többi pártja összefogott ellenük. A régi-új polgármester szerint a településeken a teljesítmény számít, ezért is győzhettek minden egyéni kerületben. Tóth úgy véli, az emberek normálisak, az ellenzéki politikusoknak hozzájuk kell felnőniük; normálisnak kell lenni és megosztás helyett a megoldásokat keresni.

2014-10-18 09:32 Népszava

Önkormányzati választás 2014

Önkormányzati választás 2014

Folyamatosan frissülő választási híreink.

2014-10-13 00:02 mszp.hu

Mondjunk nemet a nagypolitika központi utasításaira!

Mondjunk nemet a nagypolitika központi utasításaira!

Tóth József polgármester és csapatának tagjai elkötelezettek a XIII. kerületi civilek támogatásában. Fontos a lakosság és a civil szervezetek bevonása a közügyekbe, ezért is kötöttünk választási szövetséget az egyik legnagyobb helyi szervezettel, a XIII. kerületi Lokálpatrióták Egyesületével.

2014-09-26 15:20 mszp.hu

Szobrot kapott Horn Gyula a XIII. kerületben

Szobrot kapott Horn Gyula a XIII. kerületben

Felavatták Horn Gyula egykori miniszterelnök szobrát pénteken Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren.

2014-07-04 18:39 MTI/mszp.hu

Óbuda, Debrecen, Angyalföld

Óbuda, Debrecen, Angyalföld

Óbudán, Debrecenben és Angyalföldön folytatódott az MSZP európai parlamenti választási kampánya szombaton. A főváros harmadik számú kerületében gulyásfőzés, a cívisvárosban kitelepülés és Mihály napi vásár szerepelt a programban, a XIII. kerületben pedig egészségnapon vett részt Szanyi Tibor, a szocialista párt EP-listájának vezetője.

2014-05-10 22:45 mszp.hu
«123»