Tukacs István


Tisztségek

Országgyűlési képviselő - Frakció
Elnök - MSZP Vásárosnaményi Választókerületi Szervezete

Életrajz

1958-ban született Nyíregyházán.

Általános iskolai tanulmányi után műszaki szakközépiskolában érettségizett 1976-ban.

Ezt követően a Nyíregyházi MEZŐGÉP vállalatnál dolgozott, majd 1977-től 1980-ig főiskolai tanulmányokat folytatott.

Gyártástechnológus üzemmérnökként előbb a Nyírtelek MEZŐGÉP vállalatnál dolgozott, majd a Nyírteleki Tanácsnál GAMESZ-vezetőként tevékenykedett 1984-ig.

1984-től 1989-ig a KISZ munkatársa, 1986-tól Nyíregyházi első titkár.

Az MSZP alapító tagja, 1989-től 1998-ig irodavezetője.

1994-ben mérnök-üzemgazdász diplomát szerez.

1994-től a nyíregyházi Önkormányzat képviselője, frakcióvezető. 1998-tól 2006-ig a város alpolgármestere.

2006-ban országgyűlési mandátumot szerez egyéni választókerületben. A Parlamentben a Költségvetési Bizottság tagja volt. 2010-től listás képviselő, 2014-től a törvényalkotási és az európai ügyek bizottságának tagja. 

2008 decemberétől 2009 áprilisáig államtitkár, kormánybiztos, válságövezetek kezelésével foglalkozik.

2001-től 2004-ig az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területi Szövetség elnöke, 2014-ig a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke, 2006-tól 2009-ig az MSZP Választmányának tagja.

Felesége, Tukacsné dr. Károlyi Margit a Nyíregyházi Főiskola rektorhelyettese, magyar nyelvészetet oktat. Judit lánya egyetemi tanulmányai után Budapesten dolgozik.

Tukacs István

Kapcsolat

Cím 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 8.
Telefonszám 42/500-118
E-mail cím istvan.tukacs@parlament.hu

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Biztos megélhetést! - Országgyűlés

Biztos megélhetést! - Országgyűlés
Az ország nem attól lesz versenyképes, hogy alacsonyak bérek. Ülésezett a parlament.
2016-11-28 18:45 mszp.hu

"Jó reggelt kívánok!" - Országgyűlés

"Jó reggelt kívánok!" - Országgyűlés
Az MSZP két és féléve szorgalmazza a fizetésemelést. Az urizáló fideszes elitnek végre leesett – Tóth Bertalan frakcióvezető jó reggelt kívánt!
2016-11-21 18:45 MTI/mszp.hu

Vajon meddig védi Orbán Rogánt? - Országgyűlés

Vajon meddig védi Orbán Rogánt?  - Országgyűlés
A miniszterelnök szerint helikopteres hazudozás, a letelepedésikötvény-biznisz és a milliós aktatáska megerősíti Rogánt. Ülésezett a parlament.
2016-11-14 17:52 MTI/mszp.hu

Demokratikus politika nem szemezgethet a hősök között

Demokratikus politika nem szemezgethet a hősök között
"Bárkinek bármennyire is kínos, az 1956-os gondolatok baloldali és szocialista eszmék". Ülésezett a parlament.
2016-10-24 18:54 MTI/mszp.hu

Fizetésemelés helyett fizetéscsökkentés az egészségügyben

Fizetésemelés helyett fizetéscsökkentés az egészségügyben
A kormány megint úgy adott, hogy elvett: fizetésemelés helyett fizetéscsökkentést hajtott végre annál az 500 pályakezdő szakorvosnál, akiknek egy tollvonással megszüntette az ösztöndíját a részleges bérrendezéssel.
2016-10-12 14:50 mszp.hu

Újabb szög a sajtószabadság koporsójában - Országgyűlés

Újabb szög a sajtószabadság koporsójában - Országgyűlés
A Népszabadság bezárása, üzemanyagárak, csendes adóemelés, telekocsik, Rogán helikopterezése, a rákbetegek gyógyítása és a kormány kegyetlen társadalompolitikája. Ülésezett a parlament.
2016-10-10 18:56 mszp.hu

A kormányfő foglalkozzon a hazai problémákkal is! - Országgyűlés

A kormányfő foglalkozzon a hazai problémákkal is! - Országgyűlés
Erre szólította fel az Tóth Bertalan a miniszterelnököt Orbán Viktor napirend előtti felszólalása után hétfőn az Országgyűlésben.
2016-10-03 12:55 MTI/mszp.hu

Az egészségügy nemzeti ügy

Az egészségügy nemzeti ügy
Tukacs István napirend előtti felszólásában az általa nemzeti ügynek tekintett egészségügy problémáit vette számba: az orvosok és szakdolgozók elvándorlásáról, méltatlan fizetésekről, területi egyenlőtlenségekről, a hálapénzrendszerről, a kórházak adósságáról beszélt.
2016-09-27 11:58 MTI/mszp.hu

Eltékozolt jövő - országgyűlés

Eltékozolt jövő - országgyűlés
A gyermekek világnapja, bérszakadék, egészségügyi program, állatvédelem, az oktatást segítő dolgozók, szemétszállítás és a terézvárosi csalás. Ülésezett a parlament.
2016-09-19 16:27 MTI/mszp.hu

Korrupt és magyarellenes a kormány politikája - Országgyűlés

Korrupt és magyarellenes a kormány politikája - Országgyűlés
Letelepedési kötvények, keresztényüldözés, tanévkezdés, elmaradó műtétek - ülésezett a parlament.
2016-09-12 20:35 MTI/mszp.hu
«123456...»