mszp.hu
mszp.hu webhelyen lett közzétéve (http://mszp.hu)

Főoldal > Egy rendkívüli ülésszak margójára

Egy rendkívüli ülésszak margójára

mszp.hu - 2011.07.11. 13:51

Ez a rendkívüli ülésszak nemcsak a június 15-étől terjedő időszakra vonatkozik, hanem az egész tavaszi ülésszakra. Ez az időszak nem jellemezhető másként, mint a demokrácia megcsúfolásaként – kezdte napirend előtti felszólalását Mesterházy Attila, aki Tocqueville szavaival úgy jellemezte a Fidesz kétharmados törvénykezési gyakorlatát és viselkedését a hatalomban, mint a többség zsarnokágát.

A törvénykezés társadalmi párbeszéd nélkül zajlik, de a Fidesz még az ellenzékkel sem hajlandó egyeztetni. A civil szervezetek véleménye nem számít. A médiában megkezdődött a tisztogatás, amiről nyilvánvalóvá vált, hogy politikai jellegű. Éppen ezért az MSZP ma kékszalagot kötött, hogy ezzel kifejezze szolidaritását az elbocsátott újságírókkal.

Talán az a baj velük – fogalmazott Mesterházy, hogy nem úgy viselkednek, mint egy mikrofonállvány. Igen, ők tisztességesen, elfogulatlanul dolgoztak, úgy végezték a munkájukat, ahogy az a szakmai elvárásoknak megfelelt. Mesterházy Attila a jelenlévő képviselőket arra szólította fel , ők is tűzzék ki a kormány médiapolitikája elleni tiltakozásuk jeléül.

Ezt követően élesen bírálta a frakcióvezető a kormány gazdaságpolitikáját, amelyet, ha tömören kellene jellemezni, akkor az nem más, mint woodo-”politizálás” de úgy is lehetne fogalmazni, hogy a kormány délibábot kerget. Az ígéretekkel ellentétben nem nő a munkahelyek száma olyan mértékben, ahogy várható lenne, nem nő az országban a beruházások száma, egy éve semmilyen érdemi EU-forrást nem hívtak le. Hibás döntésnek nevezte az egykulcsos adó bevezetését, az egy hónap alatt lezavart alkotmányozást, az ellenzék és a szakma véleményét teljesen figyelmen kívül hagyó médiatörvény és média-alkotmány megírását. A sort hosszasan sorolva külön kiemelte a visszamenőleges hatályú törvénykezést, a szerzett jogok elvételét.

Ha már kenyeret nem tudnak adni a népnek, akkor cirkuszt ad, ezért kezdett politikai leszámolásba a Fidesz-kormány – mondta Mesterházy. Majd feltette a korántsem biztató kérdést: vajon mire számíthat az ország szeptemberben? Újabb és még szigorúbb megszorításokra? Vajon fognak-e konzultálni a sarkalatos törvényekről? Vajon képes lesz-e megváltoztatni úgy a gazdaságpolitikát, hogy az kiszámítható legyen és biztosítsa a fenntartható fejlődést? Vajon elkötelezett lesz-e abban az irányban, hogy csökkentse a társadalmi különbségeket?

Az sem mellékes, sőt: sikerül-e az ország nemzetközi tekintélyét növelni, hogy több barátja és szövetsége legyen, s ne kritikusai gyarapodjanak. Az MSZP szerint ma nemcsak a jólét, de a jóllét, az emberek boldogulása, és ezzel boldogsága is alapvető kérdés.. Mert amit ma a Fidesz-kormány tesz, ezeknek a szempontoknak egészen biztosan nem felel meg – vélte Mesterházy.

Akik erre a jólléti politikára szövetkeznek, azok lesznek képesek többséget alkotni a Fidesz népsanyargató kormányával szemben. A Fidesz által hirdetett nemzeti érdek pillanatnyi politikai érdekek mentén fogalmazódik meg. Az emberi érdekeket lábbal tiporja, a személyiségjogokat semmibe veszi. Ami a szemünk előtt zajlik, az a nemzeti érdekek elárulása és nem a nemzeti egység és érdek megteremtése – zárta felszólalását Mesterházy.


Forrás webcím: http://mszp.hu/hirek/egy_rendkivuli_ulesszak_margojara