2011
mszp.hu - 2011.12.19. 14:01
A kormány idén mindent megtett saját leválthatatlansága biztosítására - mondta Tóbiás József napirend előtti felszólalásában.
Tóbiás József (MSZP) a miniszterelnök februári szavait idézte, amelyek szerint 2011 a megújulás éve lesz. A politikus szerint a kormányoldal ennek során mindent felszámolt, ami még létezett az elmúlt húsz év közösen összerakott demokráciájából. Példaként említette az Alkotmánybíróságot, amelyik most még dönthetett az egyházügyi törvényről, de januártól arra sem lesz lehetősége, hogy "kimondja egy törvényről, hogy alkotmányellenes".
Hozzátette, a köztisztviselőket ezentúl indoklás nélkül ki lehet rúgni, szubjektív okokra hivatkozva. A magán-nyugdíjpénztári tagoknak már nem lesz vagyonuk, Magyarország pedig jószerivel "páriává válik" az európai közösségben, mert a kormány felszámolta a kiszámíthatóságot és a bizalmat - mondta Tóbiás József.
A kormány senkivel sem hajlandó kooperálni, pedig nyitnia kellene Magyarország érdekében - jelentette ki.
