Jelenlegi hely

Ifjúsági Tagozat

 

Mi, az MSZP Ifjúsági Tagozatának tagjai hiszünk a szociáldemokrata mozgalmak világszerte vallott szabadság, egyenlőség, szolidaritás eszméjében.

Tagozatunk egyszerre mozgalom és politikai közösség. Mozgalom, amely fontosnak tartja a közösségi programok szervezését, de mindannyiunkat érintő ügyek mentén, nagy hangsúlyt fektet a politika világának bemutatására is. Lehetőséget ad a közélet iránt érdeklődőknek formálni a jövő kormánypártjának programját, céljait és tevékenységét.

Közösség, amelynek szakpolitikai csoportjaiban nemcsak az általános közéleti tevékenységet ismerhetik meg tagjaink közelről, hanem lehetőséget kapnak ismeretanyaguk fejlesztésére és gyakorlati alkalmazására.

Elkötelezettek vagyunk a haladó, szabad Magyarország megteremtésében, ahol minden fiatalnak esélye van megvalósítani céljait. Mindenekelőtt valónak tartjuk a demokrácia, és az egyetemes emberi jogok védelmét.

Hiszünk abban, hogy az egyén felemelkedéséhez az oktatási rendszeren keresztül vezet út, ezért fontosnak tartjuk, hogy mindenki egyenlő eséllyel férhessen hozzá a köz- és felsőoktatás rendszeréhez.

A társadalmat sokszor megosztó kérdésekben, fontos értéknek tartjuk a toleranciát. Valljuk, hogy senkit nem érhet hátrány származása, bőrszíne, nemzetisége vagy világnézete miatt.
Értékként tekintünk környezetünkre, kiállunk a gazdasági és környezeti értelemben is fenntartható fejlődés megteremtése mellett. Tagozatunk a szabad véleménynyilvánítás és a demokratikus együttműködés értekei mentén szerveződik.  Célunk, hogy egy olyan közösséget teremtsünk, ahol baloldali fiataloknak lehetősége van egymással közvetlen kapcsolatba kerülni.

Feladatunknak tekintjük, hogy utat találjunk a szabadságszerető, társadalmi igazságosságot támogató fiatal generációhoz.  Célunk, hogy a megújuló MSZP-nek tagozatunk szerves részévé váljon, és tagjaink megvalósíthassák azt a Magyarországot, amelyet közösen találunk ki, és amelyben egységesen hiszünk.

 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím: 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19.
Telefonszám: 1/441-5000
Faxszám: 1/441-5974
E-mail: mszp@parlament.hu

Vezetőink

Gőgös Enikő
elnökhelyettes
Oroszvári Péter
alelnök

LEGFRISSEBB HÍREINK

VIDEO
2013. február 17. 12. 34

A parlament mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerint a következő uniós támogatási ciklusban - a kormányfő nyilatkozatával ellentétben - a magyar gazdák nemhogy több, hanem kevesebb támogatást fognak kapni, de ezzel majd csak az adott években fognak szembesülni.

mszp.hu - 2013. február 14. 11. 04

Február 14-e a nőkkel szemben elkövetett erőszak elleni globális harc napja. Bár az erőszakkal szembeni küzdelemre vonatkozóan nincs egyetemes módszer, az úgynevezett V-nap évről évre bizonyítja: közös fellépéssel mind a közvélemény, mind a törvényhozók figyelmét fel lehet, és fel is kell hívni a nőkkel szembeni erőszakos bánásmódra.

mszp.hu - 2013. február 12. 14. 43

A hétfői diákmegmozdulások bebizonyították, hogy elbukott az Orbán-kormány korábbi években már több társadalmi csoporton kipróbált "oszd meg és uralkodj" tárgyalási módszere.

mszp.hu - 2012. december 13. 09. 17

A Societas kaposvári alapszervezete valamint az MSZP Ifjúsági Tagozatának kaposvári és Somogy megyei alapszervezete kiáll a felsőoktatás autonómiája, a felsőoktatásban tanulók és az ott dolgozók mellett, és felszólít minden illetékest Kaposváron és Somogy megyében, hogy álljon ki a középiskolásaink és a Kaposvári Egyetem jövőjéért!

mszp.hu - 2012. december 11. 06. 18

Támogatjuk a hallgatók követelését egy kiszámítható, minőségi felsőoktatásért!