Csikós Árpád

választmányi delegált, (Cigánytagozat) (Választmányi delegáltak)

Életrajz

1965. november 3.-án születtem Salgótarjánban. Mátraterenyén élek, egy 2.000 lelkes kis településen. Általános iskolai tanulmányaimat a helyi általános iskolában végeztem 1972-1980 között. Bár jól tanultam, szüleim nem engedhették meg, hogy gimnáziumban tanuljak tovább, ezért maradt a szakmunkásképző. Végzős voltam, mikor egy közúti baleset vétlen résztvevőjeként - cserbenhagyásos közúti baleset következtében ? elveszítettem bal karom felső harmadát! Két éves lábadozás után beiratkoztam a dolgozók esti iskolájába, ahol érettségi vizsgát tettem 1989-ben. A Pécsi Tudományegyetem Művelődésszervező főiskolai szakát 2006-ban végeztem, kitűnő eredménnyel. Jelenleg egyetemi szinten folytatom tanulmányaimat, és 2010-ben sikeres vizsgát tehetek, mint okleveles művelődésszervező. Született három fiúgyermekem, melyből kettő már érettségi vizsgát tett. A politikával, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő 1998-ban kerültem igazán közel, amikor Mátraterenyén a helyi cigány kisebbségi önkormányzat tagja lettem. Erre a tisztségre immáron harmadszor választottak meg. A családból elsőként én lettem a Magyar Szocialista Párt tagja 2000-ben. A 2006. évi önkormányzati választásokon a Nógrád Megyei- és az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagja lettem, mindkét helyen az oktatási bizottságot vezetem. A helyi települési önkormányzat munkájában, mint Kisebbségi Tanácsnok veszek részt, és munkámért 2008-ban Mátraterenyéért emlékéremmel jutalmaztak. 2008-ban az MSZP Mátraterenyei Alapszervezetének elnökévé választottak, mely az ország talán legdinamikusabban fejlődő szervezetévé vált. 2006-tól az Országos Cigánytagozat elnökhelyettese és Nógrád Megyei elnöke vagyok. Több civil szervezet elnöke, valamint az Országos Közmunkatanács és az Oktatáspolitikai Tanács tagja vagyok. A 2009. évi Európai Unió Parlamenti választáson az MSZP képviselőjelöltje voltam, 18. helyen.

Elérhetőségek

Portréoldal: http://mszp.hu/tagok/csikos-arpad