Ecsődi László

elnök (MSZP Fejér megyei 4. sz. Választókerületi Szervezet)

megyei közgyűlés tagja (Fejér megye)

Életrajz

1950. január 26-án született a Fejér megyei Adonyban. 1970 óta nős: felesége mérnök-üzemgazdász. Két gyermekük született: Katalin (1971) építésztechnikus - férjezett, jelenleg két kislányukat neveli; László (1972) állattenyésztési technikus, még nőtlen.

1968-ban érettségizett Pusztaszabolcson a Mezőgazdasági Gépszerelő Szakközépiskolában, majd 1973-ban szervízüzemi technikusi képesítést szerzett. Az adonyi Március 21. Mezőgazdasági Szövetkezetben művezetőként, a gépszerelő-javító ágazat vezetőjeként, majd 1993-tól képviselővé választásáig Agroszerviz Kft-vé átalakult ágazat ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 1994 óta a szövetkezet igazgatóságának tagjaként vesz részt a cég irányításában. Munkáját 1982-ben a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának kitüntetésével ismerték el.

1990 előtt hosszú évekig Adony községfejlesztési bizottságában tevékenykedett. Önkormányzati képviselőként 1990 óta folyamatosan dolgozik a gazdasági bizottságok vezetőjeként - 1998 óta mint alpolgármester. Az 1994. évi majd az 1998-as országgyűlési választáson az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként szerzett mandátumot Fejér megye 4. - Gárdony központú - választókerületében. Az Országgyűlésben a Honvédelmi és az Önkormányzati Bizottságban, valamint ezek albizottságaiban dolgozott. Az MSZP frakciójában az önkormányzati, rendészeti munkacsoport és a honvédelmi munkacsoport munkájában vett részt.

Az IPU magyar csoportja magyar-finn, magyar-norvég és magyar-svéd baráti tagozatának tagja, a magyar-görög baráti tagozat alelnöke.

Körzetében több civil szervezet létrehozásában és munkájában vett illetve vesz részt: Tööbbek között az Adonyiak Baráti Köre, az Adonyi Borász Egyesület, az Adonyi Lovas Klub alapító tagja, a rácalmási Violin Művészeti Iskola kuratóriumának tagja, a Dunaújvárosi Híd Egyesület alapító tagja, az "M 8" Kerekasztal társelnöke, a Dunaújváros és Környéke Fejlesztési Alapítvány kuratóriumának tagja, a Velencei-tó - Vértes Barátainak Szövetsége választmányi tagja, a Velencei-tó környéki Szent Benedictus Borrend hírvivő lovagja. 1976-ban lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba.

1989. október 6-án, az alakuló kongresszus küldötteként lett a Magyar Szocialista Párt alapító tagja. Azóta Adony község pártszervezetének elnöke. A Szocialista Platform és a BÖK tagja.

Sok évi eredményes közéleti tevékenysége elismeréseként 2001. augusztus 20-án Adony díszpolgárává választották.

Elérhetőségek

Levelezési cím: 2457 Gárdony Kinizsi u. 6.

Telefonszám: 06 25/ 231 385

Faxszám: 06 25/ 231 385

Email cím: laszlo.ecsodi@mszp.hu

Honlap: www.ecsodilaszlo.hu

Portréoldal: http://mszp.hu/tagok/ecsodi-laszlo

Megújult a katonai emlékhely

Belföld, Dossziék | 2010. március 16.

2010. március 12-én, nemzeti ünnepünkhöz csatlakozó eseményen adták át a nagyközönségnek a felújított Pákozd-Mészeg-hegyi katonai emlékhelyet.

Magyarok és görögök együtt ünnepeltek

Belföld | 2010. március 16.

Ecsődi László országgyűlési képviselő részt vett Beloiannisz község március 15-i ünnepségén, ahol koszorúzott és ünnepi beszédében köszöntötte a község görög és magyar lakosságát.

Szerződés a vidékért, szerződés a körzetért

Megyei szervezetek | 2010. január 25.

Konkrétumokról beszélünk, és sikerre készülünk

Ecsődi László országgyűlési képviselő Pusztaszabolcson, programalkotó rendezvény keretében részletesen számot adott az elmúlt négy év legfontosabb képviselői tevékenységéről, a közösen elért eredményekről. Ennek elismerése gyakran túlnyúlt a körzet határán. Kiváló munkája a tagság előtt nem volt kérdéses. A múlt évben az elsők között választották meg képviselőjelöltté- immár ötödik alkalommal!

Ünnep tanárnak és diáknak

Megyei szervezetek, Dossziék | 2010. január 25.

Új iskola - 500 milliós uniós támogatással

Tíz nap híján egy esztendő alatt - kiköltözéssel, bontással, építéssel, beköltözéssel - elkészült a velenceiek új általános iskolája. A beruházást évekkel korábban tervezte a testület, a tanítás tavaly december 16-án kezdődött.

Több politikus ellen is merényletet terveztek

Belföld | 2009. április 10.

Ecsődi László

Vagy a képviselőségről való lemondásra akarták rábírni Ecsődi Lászlót, vagy meg akarták félemlíteni az országgyűlési szavazás előtt

Politikai háttere van a házam ellen tervezett robbantásos merényletnek - jelentette ki pénteken az MTI-nek Ecsődi László szocialista képviselő, akinek adonyi ingatlanát akarta felrobbantani "a képviselő működésével összefüggésben" a szerdán elfogott négy gyanúsított egyike.

A vidék közbiztonságának javítása

Belföld | 2004. szeptember 07.

A helyi sértést helyben kell orvosolni és megtorolni

A Fidesz - szokásához híven - a Rend és Biztonság programot is támadja. Ezt nagyon ártalmasnak tartom. Az intézkedéscsomag célja, hogy csökkentse az emberek kiszolgáltatottságát a bűnözéssel és a szabálysértésekkel szemben. A csomag folyamatos támadásával az ellenzéki párt e lélektani hatás kialakulást is veszélyezteti - mondta Ecsődi László, az MSZP országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján.