Fetser János

elnök (MSZP Orosházi Szervezete)

önkormányzati képviselő - Orosháza (Békés megye 6. számú választókerülete)

Életrajz

1953. november 24-én született Budapesten. Nős, felesége virágkötő vállalkozó. Két gyermekük és három unokájuk született. Általános iskolai tanulmányait Csorváson végezte. Budapesten villanyszerelő szakképzettséget, majd Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolában az érettségit követően szilikátipari technikusi oklevelet szerzett. 1972-ben az Orosházi Üveggyárban helyezkedett el, ahol 1994-ig gépészként, főgépészként, majd főtechnológusként dolgozott. 2003-ban elvégezte a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar pedagógia?nevelőtanári szakát. Az MSZP alapító tagja. 1993 és 1995 között, majd 2004-től újólag a párt orosházi városi szervezetének elnöke. 1996-tól 1998-ig a Békés megyei szervezet elnöke, 1999 májusától elnökségi tagja. 1994. december 11-én Orosháza város polgármesterévé választották. Tisztében 1998-ban és 2002-ben is megerősítették. 1998-tól a Baloldali Önkormányzati Közösség regionális ügyvivője. Társadalmi tisztséget tölt be az orosházi Kórház Alapítványban és a Székács József Családsegítő Alapítványban. 1996-tól az Orosházi Térségi Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása választott vezetője. 1997 óta a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagja. 2004-től az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása elnöke. 1998 és 2002 között a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja. 2002 áprilisában az MSZP Békés megyei területi listájáról bejutott az Országgyűlésbe, s a Környezetvédelmi Bizottság tagjává és a párt Békés Megyei Képviselőcsoportjának elnökévé választották. 2006-ban a Békés megyei 6. számú választókerületben a Magyar Szocialista Párt egyéni országgyűlési képviselőjelöltje.

Elérhetőségek

Levelezési cím: 5900 Orosháza Szabadság tér 3.

Telefonszám: 06 68/512-760

Email cím: oroshaza@mszp.hu

Portréoldal: http://mszp.hu/tagok/fetser-janos

Hamis a vád

Belföld, Megyei szervezetek | 2009. augusztus 24.

Orosházán a fideszes vezetés hibája miatt fizettek mintegy 37 millió forint végkielégítést

Fetser János, Orosháza volt szocialista polgármestere, országgyűlési képviselő kategorikusan cáfolta hétfőn, hogy a korábbi városvezetés által delegált igazgatóság hibája miatt kellett több tízmillió forint végkielégítést fizetni a Gyopárosfürdő Zrt. menesztett igazgatójának.

Munkahelymegőrzés

Belföld, Megyei szervezetek | 2009. június 11.

A kormány segít, a jobboldali önkormányzat akadályoz

Több mint 200 millió forintot fordított eddig a szociális és munkaügyi tárca az orosházi kistérségben munkahelyek megőrzésére, az orosházi jobboldali vezetés azonban nem partner a vállalkozások megsegítésében - közölte a térség szocialista párti országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón.