Gál Zoltán

választmányi delegált, (Parlamenti frakció) (Választmányi delegáltak)

országgyűlési képviselő (Pest megye 7. számú választókerülete)

Életrajz

1940. december 10-én született Budapesten. Házas.

1964-ben végezte el az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát. Ügyvédi szakvizsgát tett. 1970-ig szakszervezeti politikai munkatárs, osztályvezető. 1970-től a Politikai Főiskolán tanított. 1974-től az MSZMP KB politikai munkatársa, 1982. januártól alosztályvezető. 1987. decembertől a tanácsokat és a közigazgatást felügyelő belügyminiszter-helyettes, 1989. májustól 1990. májusig a Németh-kormány belügyi államtitkára volt. 1990. januártól az új kormány megalakulásáig – államtitkárként – vezette a Belügyminisztériumot.

1964-től MSZMP-tag. 1989 nyarán részt vett a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. Októberben az MSZP alapító tagja. 1991. januártól 1994. októberig a frakció vezetőjeként az országos elnökség tagja; 1996. márciustól 2000. novemberig a pártelnökség választott tagja. 1998-1999-ben az alapszabály-szerkesztő bizottság vezetője volt. 2000-től az országgyűlési képviselőcsoport delegáltjaként az országos választmány tagja, s a stratégiai bizottságban dolgozik.

1990 óta országgyűlési képviselő (1990: országos lista, 1994: budapesti lista, 1998: Pest megyei lista). 1990. áprilistól frakcióvezetőségi tag, 1991. januártól 1994. júniusig frakcióvezető, a házbizottság tagja. 1994. június 28. és 1998. június 18. között az Országgyűlés elnöke volt. 2002. április 21-én a monori kerületben (Pest 7. vk.) szerzett mandátumot. 2002. május 15-től a rendészeti állandó bizottság elnöke.

Elérhetőségek

Levelezési cím: 1358 Budapest Széchenyi rkp.19.

Telefonszám: 29/410-894

Email cím: zoltan.gal@mszp.hu

Portréoldal: http://mszp.hu/tagok/gal-zoltan

A közbiztonsági háló

Belföld | 2009. június 30.

Gál Zoltán

A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításai

Az MSZP a polgárok biztonságának erősítését - általában a bűnözés elleni harcot - komplex és folyamatosan megújítandó társadalmi ügynek tartja, amelyben a jogállami értékek szigorú megőrzése mellett kell hatékonyabb rendészeti tevékenységet produkálni - mondta Gál Zoltán , az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.

Abba kell hagyni az MSZP-ben a szekértábor-politizálást

Belföld | 2009. június 20.

Gál Zoltán

A listaállítást azonnal fel kell függeszteni

Károsnak tartja a párton belüli szekértábor-politizálást, és a tartalmi kérdések előtérbe helyezését szorgalmazza Gál Zoltán, a Magyar Szocialista Párt alapító tagja a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban.

Az MSZP támogatja a közbiztonság javítását célzó intézkedéseket

Belföld | 2009. március 03.

Gál Zoltán

Gál Zoltán, A Honvédelmi, rendészeti és nemzetbiztonsági munkacsoport vezetőjének közleménye

Az MSZP számára a nagyobb rend, a polgárok biztonságérzetének növelése fontos cél, ezért támogatjuk a rendőrség megerősítésére, a jogi környezet megváltoztatására, a büntető jogszabályok szigorítására vonatkozó javaslatokat, intézkedéseket.