Magyar Szocialista Párt
2010.
március
12.
péntek
Boldog névnapot Gergely!
országgyűlési képviselő
Pápán született, 1961. június 4-én. Nős, négy gyermek apja (Péter 1988; Bálint 1990; Anna 1996; Tamás 1997).
1984-ben tanár, majd 1990-ben közgazdász diplomát szerzett Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen. Angolul társalgási szinten beszél.
1990-től 1992-ig a CREDITUM Pénzügyi Tanácsadó Kft. munkatársaként dolgozott Budapesten majd rövid ideig az EUROCORP nemzetközi Pénzügyi Rt. igazgatója volt. 1992-2002 között az ALTUS Befektetési és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója; azóta ugyane cég felügyelő bizottságának elnöke.
Politikai pályafutását a KISZ-ben kezdte: 1984-88 között a szervezet pécsi bizottságságának titkára, majd 1988-1989-ben a KISZ KB Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke volt - innen került a KISZ utódszervezeteként alakult DEMISZ alelnöki székébe.
2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök stratégiai főtanácsadójának kérte fel, majd 2003-ban gyermek-, ifjúsági és sportminiszterré nevezte ki. 2003 óta az MSZP országos választmányának tagja. 2004 januárjában a küldöttgyűlés a párt Győr-Moson-Sopron megyei elnökévé választotta.
2004. szeptember 29-től 2009. április 14-ig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke .
2007. február 24-től 2009 április 5-ig a Magyar Szocialista Párt elnöke.
Levelezési cím: 1055 Budapest Kossuth L. tér 1-3.
Email cím: Ferenc.Gyurcsany@meh.hu
Honlap: http://www.gyurcsanyferenc.hu
Portréoldal: http://mszp.hu/tagok/gyurcsany-ferenc
Belföld, Interjú | 2010. március 11.
Gyurcsány Ferencnek a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy májusban ki lesz az MSZP frakcióvezetője vagy pártelnöke. A volt kormányfő az MTI-nek csütörtökön adott interjújában úgy fogalmazott: ezekre a posztokra személyesen nem jelentkezik, és nem is vállalná el egyiket sem.
Belföld | 2010. február 25.
Jobb az intézmények, mint az emberek uralma alatt élni
A mostani választásnak van talán a legnagyobb tétje az elmúlt húsz év voksolásai között - jelentette ki Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. A Népszava online és a nol.hu is beszámolt arról, hogy a volt kormányfő szerdán kora este a Belvárosi Szabadegyetem rendezvényén beszélt, és lényegében most először szólalt meg nyilvánosan háttérbe vonulása után.
Belföld | 2010. február 21.
Hozzák nyilvánosságra teljes egészében a hangfelvételt!
Gyurcsány Ferenc szerint, ha Magyar Nemzet, a HírTV és a Magyar Hírlap "nem ocsmányul rágalmazni, hanem tájékoztatni szeretne", akkor tegye meg, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozza a birtokába került szombathelyi hangfelvételt, s akkor ki fog derülni az igazság.
Belföld | 2009. szeptember 11.
Gyurcsány Ferenc is részt vett a tanácskozáson
Az MSZP két platformja, a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért és a Magyar Progresszív Társaság közös évindító munkaértekezletet tartott, amelyen részt vettek a két szervezet vezetői, továbbá meghívott vendégek, köztük Gyurcsány Ferenc. A találkozón arról esett szó, hogyan tudja segíteni a két pártközösség a Magyar Szocialista Párt 2010-es választási felkészülését, továbbá hogyan tudnak bekapcsolódni és véleményt nyilvánítani abban a folyamatban, amelynek eredményeképpen kialakul a párt választási programja.
Belföld, Dossziék | 2009. május 05.
A volt miniszterelnök azon kevés képviselők közé tartozik, aki nem kért bizottsági tagságot, és a jövőben sem tart erre igényt
Gyurcsány Ferenc is megszavazta a Bajnai-kormány az adó- és nyugdíjszabályokat módosító javaslatait hétfőn - olvasható az Országgyűlés honlapján.
Belföld | 2009. április 10.
A miniszterelnök közleménye húsvét alkalmából
A húsvét, a legjelentősebb keresztény ünnep, az egyik legősibb hagyomány az újjászületés bizonyosságát és egyben a természet ébredésének örömét hirdeti.
Belföld | 2009. április 08.
Aki törődik közössége múltjával, és őrzi értékeit, az saját jobb jövőjéről is gondoskodik
Tisztelt zsidó Honfitársaim! Egykor a zsidóság az egyiptomi rabságból szabadulva, elindult küzdelmekkel és reményekkel teli útján a szabadság felé. A pészah ünnepe így az identitás és a hagyomány megőrzése mellett, jelképezi a szabadság iránti igényt és elkötelezettséget is.
Külföld, Dossziék | 2009. április 07.
Az IMF is az euró bevezetését sürgetné Kelet Európában
A Financial Times által közölt, kiszivárgott IMF tervezet a Gyurcsány Ferenc által márciusban felvetett válságkezelési javaslat elemeit tartalmazza. A nehézségekkel küzdő kelet európai államok eurózónához való csatlakozását egyszerűsítené le a pénzintézet, melynek támogatási keretét a G20 csúcson 750 milliárd dollárral emelték meg.
Belföld, Vélemény, Dossziék | 2009. április 03.
Szerény összegzés arról, amiről a Fidesz csak hazugságokat tud mondani
Orbán Viktor szerint semmi nem történt az elmúlt hét évben. Az ellenzék vezére már odáig merészkedett, hogy a 2002-től mostanáig terjedő időszak nem része a rendszerváltozásnak. Tudom, persze, hogy ebben az időszakban rendőrt is lehetett büntetlenül verni, meg kirakatokat bezúzni, sőt a kormány is követett el hibákat. Azonban mégsem haszontalan néhány objektív adat bemutatásával jelezni, mi az elmúlt hét esztendő öröksége - azon túl, hogy tegnap végelgesség vált: a hiány tekintetében Magyarország teljesítette az eurócsatlakozás egyik feltételét. Hát íme! Kellemes böngészést!
Belföld, Dossziék | 2009. március 30.
"Tisztességes demokratát ajánlunk miniszterelnöknek"
Bajnai Gordon személyében egy tisztességes demokratát, egy rendes szociáldemokratát ajánlunk miniszterelnöknek - jelentette ki Gyurcsány Ferenc hétfőn az Országgyűlésben.