Magyar Szocialista Párt
2010.
március
11.
csütörtök
Boldog névnapot Szilárd!
elnök (Országos Elnökség)
tag (Országgyűlési képviselőcsoport)
országgyűlési képviselő (Budapest főváros 32. számú választókerülete)
Ha az ember valamennyi jó és rossz tulajdonságát, érdeklődését, majdani karrierjét kizárólag a gének határoznák meg, Lendvai Ildikóból egészen bizonyosan nem lett volna politikus. Szülei sohasem léptek be egyetlen pártba sem, holott édesapja hosszú éveken át vidéki színházigazgató volt. Amikor már látszott, hogy lányuk az otthon megszokottól meglehetősen eltérően képzeli el kapcsolatát a politikával, édesanyja egyik rémületből a másikba esett, édesapja pedig döbbenettel és ellenérzéssel figyelte lányát. Aztán egyszer csak csöndesen megjegyezte: csak kibújik belőled a színészvér! S ami a legfurcsább: a mama nyugdíjas korára olyan szenvedélyesen érdeklődik a politika iránt, hogy az már időnként még a lányának is sok.
Miként is kezdődött ez a családi indíttatástól oly idegen politikai karrier?
Lendvai Ildikó először gimnazistaként szembesült azzal, hogy ha meg akar védeni valamit, ami számára érték, akkor bizony aktívan be kell kapcsolódnia a közösség mindennapjaiba. Persze ma már kicsiny és nevetséges dolognak tűnnek azok az ügyek, amikért tinédzserként harcolt: ne legyen kötelező diáksapkát hordani, ne legyen kötelező a hátul gombolós köpeny, amikor az elöl gombolós jóval egyszerűbben kezelhető, meg ilyesmik. Így kezdődött, s mire észbe kapott, már a KISZ-ben tevékenykedett. Szükség volt erre, hiszen ha nem vállal szerepet, nem is tud beleszólni az iskolai közösség életébe.
A kezdeti lépések meghatározták a későbbieket is. Kettős kötődése volt. Az egyik fele rendes értelmiségi volt, míg a másik a KISZ-ben, majd a pártban a kultúrpolitikával foglalkozott. Úgy érzi: nincs szégyellni valója. Megtanulta, hogy hány különböző nézőpont ismerete, milyen sok személyes kapcsolat kell a politikában egyetlen hiteles mondathoz.
A rendszerváltás a Gondolat Könyvkiadó igazgatójaként érte. Teljesen elégedett volt munkájával, hiszen azzal foglalkozhatott, ami igazán érdekelte. A kiadó profiljából adódóan a közélettől sem távolodott el. Úgy gondolta, főhivatásúként többé nem fog politizálni. Jött azonban az Antall-kormány, enyhén szólva is ingerlő magatartással, a Horthy-korszak iránti úri nosztalgiával. Lendvai Ildikó pedig egyre bosszúsabb lett. Úgy állították be, mintha a baloldaliság - ahogy van - szégyellni való dolog lenne. Olyan, mint a lepra: azt rendes ember nem vállalhatja. Ő sok mindent másként gondolt már, mint a Kádár-rendszer idején, de azt egy pillanatig sem kétellte, hogy a baloldaliságnak helye van a politikai palettán.
Emiatt vált egyre aktívabbá. Így lett belőle 1994-ben az MSZP budapesti elnöke és parlamenti képviselője. Ezután még egy esztendeig dolgozott a Gondolatnál is - fele, majd negyed fizetésért. Dolgozó nő és ugyanakkor háziasszony, családanya lévén képes volt egyeztetni a különféle teendőket. Ez hosszú távon persze nem működhetett, és előbb-utóbb már csak két-három órányi alvásra jutott ideje. És ez még csak a kisebbik baj volt. A nagyobbik az idegeskedés, a lelkiismeretfurdalás amiatt, hogy előbb-utóbb valahol nem tud úgy helyt állni, ahogyan azt elvárja önmagától. Ebben az időben lépett életbe a Bokros-csomag is, és - mint egyéni körzetben megválasztott képviselő - úgy érezte, hogy cserbenhagyná a csomag terheit viselő választóit, ha a kiadót választaná.
Azóta már eltelt néhány esztendő, és a kiadói munka bizony, még mindig hiányzik. A politika mellett olykor előad különböző egyetemeken. Teszi mindezt azért, mert fontosnak tartja, hogy kapcsolatban maradjon a fiatalokkal. Lehet akármennyi elfoglaltsága: ha diákok hívják, azt sohasem utasítja vissza. De most már bizonyosan tudja: politikus marad. Azzal foglalkozik, amivel annak idején, civilként is: kulturális- és sajtóügyekkel. A politika ráadásul gyakorló terepe mindannak, amit annak idején a Gondolat Könyvkiadónál a társadalomtudományból kiadtak.
A politika elsősorban a férfiak világa - a magyar parlament összetétele - legalább is ezt látszik alátámasztani. Nem könnyű a szebbik nem helyzete a teremtés koronái között. Lendvai Ildikó ezzel elvben egyetért, de hozzáteszi, hogy neki szerencséje volt. A fia abban az évben érettségizett, amikor ő képviselő lett. Egy ilyen esemény még az ellenfeleket is azonos oldalra állítja. A választás első és második fordulója között volt egy tévévitája az MDF és az SZDSZ jelöltjével - épp azon a napon, amikor a magyar írásbeli volt. Mivel a vita másik két résztvevője is hasonló cipőben járt, az adás előtt megbeszélték a tételeket. Azt mondja, ez volt a rendszerváltás óta a legemberibb hangú vitája. Mivel azonban a másik két jelölt férfi volt, a tévéműsor után csak neki kellett haza rohannia, hogy ebédet főzzön a vizsgázó gyereknek.
Lendvai Ildikó eddig csak az előnyét érezte annak, hogy nő - ellentétben például az SZDSZ-es Büki Dorottyával, aki a parlamenti ciklusban szülte második gyermekét, úgy, hogy a házszabályban nem szerepelt a szülési szabadság. Úgy látja, hogy a kisgyermekesek helyzete a parlamenten kívül is nagyon nehéz. Az értelmiségieknek ráadásul még lelkiismeretfurdalásuk is van, ha otthon kell maradniuk a picivel. Éppen ezért van szükség a politikában minél több nőre, akik saját életükből ismerik az ilyen gondokat, és alkalmas jogszabályokban segíthetnek is azokon. No meg azért is, mert nagy szükség lenne a mai közéletben a konszenzuskeresésre, a béketeremtésre, ami elsősorban a nők erénye. Tarthatatlannak és szégyennek tartja, hogy ilyen kevesen vannak, hiszen még az iszlám ország között is akad olyan, ahol több nő ül a parlamentben, mint nálunk. Ha a számarány fordított lenne: a képviselők 92 százaléka lenne nő és nyolc százaléka férfi, az utóbbiak joggal és állandóan tüntetnének. Ebben az esetben viszont bizonyosan lenne a parlament valamelyik folyosóján egy harisnyaautomata. Annak, hogy a gyengébb nem képviselői kevesen vannak, egyetlen előnye, hogy így könnyebb megjegyezni őket, mint férfi társaikat. Azt, hogy utóbbiak lekezelnék, még politikai vitában sem tapasztalta - úgy véli, egyebek között azért, mert tudják, hogy nagy szája van. Ráadásul köztudottan harcias alkat.
Persze ez csak a dolgok egyik fele. A másik az, hogy egy politikus nőnek a családja is nehéz helyzetbe kerül. Lendvai Ildikó ebben ugyancsak szerencsés. Van két nagymama, akik kiválóan főznek, sütnek és nagyon segítőkészek. Ők a mentsvár, ha kiürül a mélyhűtő és a jégszekrény. A família férfitagjai aztán belenyugodtak a megváltoztathatatlanba, és megtanulták kezelni a mikrohullámú sütőt. Azt vallják, hogy még mindig jobb egy kevés szabadidejű, ám elégedett anya, mint egy ráérő, de frusztrált.
A közvélemény egyébként - egy felmérés szerint - a politikában is azt várja el egy asszonytól, hogy női lényét adja. A férfiaknál az áll az első helyen, hogy jól képviseljék választóikat - a nőknél viszont az, hogy kellemes külsejűek és erkölcsös magánéletűek legyenek. Ha egy asszony sokat szerepel a politikai porondon, arról vagy azt mondják, hogy csúnya, vagy azt, hogy nincs férje, gyereke, biztosan nem tud főzni - esetleg még azt is, hogy leszbikus. Az első kampányfilmje - amibe még nem mert beleszólni - is azt mutatta be, hogy vásárol a piacon, kis fehér kötényben ebédet készít és pogácsát süt, majd mosogatás után elmegy a fitnessz-terembe. Nos, ő valóban jár a piacra; ha ráér, főz és süt is (kis fehér kötény nélkül), de joggal reméli és gondolja, hogy nem ilyen erények miatt voksolnak majd rá.
Levelezési cím: 1066 Budapest Jókai u. 6.
Telefonszám: 06 1/ 225 2080
Faxszám: 06 1/ 225 2079
Email cím: elnok@mszp.hu
Portréoldal: http://mszp.hu/tagok/lendvai-ildiko
Belföld, Megyei szervezetek, Tagozatok | 2010. március 10.
a Fidesz megfutamodott az értelmes párbeszéd elől
A szocialisták olyan programot ígérnek és olyan kampányt szeretnének, amelyben a nők helyzetére is nagy hangsúlyt helyeznek - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke Szigethalmon.
Belföld | 2010. március 05.
Azt kérjük az ügyészségtől és a bűnüldözési szervektől, tegyenek meg mindent azért, hogy a Magyarok Nyilai terrorszervezetnek ne csak a katonai, hanem a politikai szárnyának a tagjait is bíróság elé állítsák - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
Belföld | 2010. március 04.
Lendvai Ildikó szerint a Miniszterelnöki Hivatalból lophatták el az őszödi beszédről készült hangfelvételt
Az MSZP elnöke csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: "a hivatalosan, minden miniszterelnöki beszédről elkészített felvételt lopta el valaki vagy másolta le valaki nyilván később a Miniszterelnöki Hivatalból" - fogalmazott Lendvai Ildikó.
Belföld, Megyei szervezetek | 2010. március 03.
A szocialistáknak nem csak kampánymódszerük, hanem politikai eszményük és értékük is a valódi vita, a vélemények szabadsága és sokszínűsége
Nem csak a pártokról és képviselőjelöltekről, hanem a demokratikus politikai szerkezet jövőjéről is szavazunk - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerdán Veszprémben, egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón.
Belföld, Frakció | 2010. március 02.
Magyarország arca Európában nem lehet egyben a terrorizmus arca
Az ügyészség szerint egyre megalapozottabb a gyanú, hogy egyes jobbikos politikusok aktív kapcsolatban állnak a Magyarok Nyilai "terrorista halálbrigáddal". Elfogadhatatlan, hogy Morvai Krisztina azután is kiáll Budaházy György védelme mellett, hogy egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint ő a Magyarok Nyilai szervezet katonai vezetője - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Belföld, Megyei szervezetek | 2010. február 27.
Az MSZP programjának lényege a félelemmentes élet garanciáinak, s a többközpontú és többszínű Magyarország megteremtése
Az MSZP felemelt fejjel, nem felemelt kézzel indul neki a választásoknak - jelentette ki Lendvai Ildikó szombaton a csongrádi megyeszékhelyen.
Belföld, Megyei szervezetek | 2010. február 26.
Az eddigi teljesítmények, és a gazdasági keretekre alapozó vállalások legyenek a középpontban
Az MSZP következő négyéves programjában a munkahelyteremtés, a szociális igazságosság és a közbiztonság erősítése mellett a takarékos és méltányos gazdaságpolitikára való törekvés szerepel - mondta Lendvai Ildikó, a párt elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Nyíregyházán.
Belföld | 2010. február 25.
Semmilyen eszme, semmilyen politikai cél nem szentesítheti a diktatórikus eszközöket
Az MSZP a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján kegyelettel emlékezik meg a Rákosi korszak áldozatairól, 1956 és az azt követő megtorlások mártírjairól, és minden politikai üldözöttről, akit nézetei miatt büntettek.
Belföld | 2010. február 24.
Lendvai Ildikó levele Horváth Szilárdnak
Tisztelt Horváth Szilárd, kedves Főszerkesztő Úr! A Magyar Szocialista Párt elfogadhatatlannak tartja és mélyen elítéli azt a közírói magatartást, amelyet az Önök társ-műsorvezetője, a Magyar Hírlap publicistája, Szentesi Zöldi László mutatott tegnap azzal, hogy durván támadta baloldali támogatóinkat, az Önök nézőinek egy részét.
Belföld, Megyei szervezetek | 2010. február 19.
Orbán Viktor fölöslegesnek tartja a szakmai vitát, s szerinte a magyar gazdaság bajainak rendbe hozására elég 30 "harcos legény"
Zsákbamacskát árul a Fidesz, mert nem beszél világosan a terveiről a kampányban - jelentette ki az MSZP elnöke. Lendvai Ildikó pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kampány maga a párt, így a választás előtti vetélkedés az adott párt későbbi stílusáról is jó jelzést ad.