Ügy: Biztonságpolitika



Feljelentést teszünk, ha nem kaptak a rendőrök a déli határon védőoltást!

Feljelentést teszünk, ha nem kaptak a rendőrök a déli határon védőoltást!
Miközben a kormány riogat a migránsokkal és azt hangoztatja, hogy fertőző betegségek hordozói, nem oltat be védőoltással több ezer rendőrt, pedig erre jogszabály kötelezi, és annak nem végre hajtása bűncselekmény! – ezekkel a szavakkal kezdte sajtótájékoztatóját Halmi József ma Nyíregyházán.
2017-02-06 16:53 mszp.hu

A keleti nyitás nem járhat együtt a nyugati zárással

A keleti nyitás nem járhat együtt a nyugati zárással
Molnár Gyula felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy Oroszországgal szemben is legyen ugyanolyan határozott, mint az Európai Unióval, amivel gyakorta még akkor is szembeszáll, ha azzal nem hazánk érdekeit szolgálja.
2017-02-02 17:49 mszp.hu

Támogatjuk „az európai FBI” létrehozására vonatkozó javaslatot

Támogatjuk „az európai FBI” létrehozására vonatkozó javaslatot
Az MSZP üdvözli a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia elnökének, Wolfgang Ischingernek javaslatát az Európai Unió biztonságpolitikai unióvá alakításáról és egy „európai FBI” létrehozásáról.
2017-01-12 11:03 mszp.hu

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke tájékoztatást kér

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke tájékoztatást kér
Azonnali tájékoztatást kér az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a berlini és az ankarai merénylettel, valamint a zürichi lövöldözéssel összefüggésben.
2016-12-20 10:54 MTI/MSZP

Tisztázzák végre, rögzítették és ellenőrizték-e Pharaon ujjlenyomatát!

Tisztázzák végre, rögzítették és ellenőrizték-e Pharaon ujjlenyomatát!
Már a kormány szócsöveként működő napilap is kész tényként közli, hogy az FBI által körözött Ghaith Pharaon járt és üzletelt Magyarországon.
2016-11-23 17:08 mszp.hu

Az MSZP nemet mond a Fidesz álságos kétharmados törvényeire!

Az MSZP nemet mond a Fidesz álságos kétharmados törvényeire!
A Fidesz-kormány jogtipró javaslatait ismét árukapcsolásban nyújtotta be társadalmilag fontos, MSZP által is szorgalmazott ügyekkel. E számtalanszor előadott aljas politikai színjáték lényege, hogy a fontos ügyek elárulójaként mutathassák be azokat, akik elutasítják a Fidesznek a jogállamot tovább romboló törvénymódosításait.
2016-11-22 10:47 mszp.hu

Titkolja Pharaon vízumszerzésének dokumentumait az urizáló fideszes elit

Titkolja Pharaon vízumszerzésének dokumentumait az urizáló fideszes elit
Tovább falaz az urizáló fideszes elit az Interpol által körözött Ghaith Pharaonnak. A Külügyi bizottság kormánypárti tagjai ugyanis leszavazták az MSZP-nek azt a javaslatát, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter mutassa be az Orbán-családdal üzletelő szaúdi bűnöző vízumszerzésének dokumentumait.
2016-11-21 11:31 mszp.hu

Szijjártó Péter mutassa be Pharaon vízumkiadásának dokumentumait a Külügyi bizottságban!

Szijjártó Péter mutassa be Pharaon vízumkiadásának dokumentumait a Külügyi bizottságban!
A külügyminiszter haladéktalanul számoljon be a külügyi bizottságban arról, hogy Ghaith Pharaon körözött bűnözőként hogyan kaphatott schengeni vízumot! Emellett mutassa be a vízum kiadással kapcsolatos dokumentumokat is!
2016-11-18 14:40 mszp.hu

30 évig titkolni akarják a kiemelt beruházások adatait

30 évig titkolni akarják a kiemelt beruházások adatait
Az utóbbi idők egyik legnagyobb disznóságának nevezte Harangozó Tamás azt a kormánypárti törvényjavaslatot, amely 30 évre nem nyilvánossá minősítene minden egyes, az állam működésével és a lakosság ellátásával, ún. kiemelten fontos beruházással kapcsolatos adatot.
2016-11-15 17:58 mszp.hu

Pharaon-ügy: a magyar hatóságok nem tesznek meg mindent

Pharaon-ügy: a magyar hatóságok nem tesznek meg mindent
A bőnyi rendőrgyilkossággal, a Pharaon-üggyel és a Soros Alapítvánnyal is foglakozott a parlament nemzetbiztonsági bizottsága hétfői zárt ülésén - közölte az ülést követő budapesti sajtótájékoztatón Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.
2016-11-07 14:44 MTI/mszp.hu
«123456...»