Ügy: Önkormányzat



Útravaló Tarlós Istvánnak Orbánhoz, a BKV-tárgyaláshoz

Útravaló Tarlós Istvánnak Orbánhoz, a BKV-tárgyaláshoz
Az adótörvények módosításával a héten évtizedek óta nem látott válságba taszította a Fidesz Budapestet – jelezte pénteki sajtótájékoztatóján Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető. Mint mondta, öt pontban lehet összefoglalni azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén a válság elhárítható. Ezt adjuk útravalóul Tarlós Istvánnak hétfőre, az Orbán Viktorral való tárgyalásához.
2015-12-18 11:58 mszp.hu

Az MSZP kiáll a tantestület, a diákok és szülők akarata mellett

Az MSZP kiáll a tantestület, a diákok és szülők akarata mellett
Csütörtökön zárt ülésen döntenek a Bányai Júlia Gimnázium igazgatói pozíciójáról a kecskeméti közgyűlésen. Az MSZP kiáll a tantestület, diákok és szülők akarata mellett, s a jelenlegi igazgatót támogatja, a többi pályázót pedig arra kérik, lépjenek vissza.
2015-12-16 16:06 mszp.hu

Előkészítetlen a hétfőn elfogadott adócsomag

Előkészítetlen a hétfőn elfogadott adócsomag
Előkészítetlen volt a város képviselő-testületének fideszes többsége által hétfőn megszavazott adócsomag – jelentette ki Grőber Attila szocialista önkormányzati képviselő a keddi sajtótájékoztatóján.
2015-12-02 14:44 mszp.hu

Változtatni kell a források felosztásán

Változtatni kell a források felosztásán
Teleki László, az MSZP vezérszónoka felszólalásában üdvözölte a nemzetiségi szószólók parlamenti megjelenését. A politikus a megyei és területi nemzetiségi önkormányzatok együttműködési kereteinek rendezését javasolta és alacsonynak ítélte a működési támogatásokat.
2015-12-02 14:37 mszp.hu

A rászorulók csak addig érdeklik a kormányt, amíg adóznak

A rászorulók csak addig érdeklik a kormányt, amíg adóznak
A diktatúraépítés közben a Fidesz központosítja a hatalmat, leépíti az önkormányzatokat – mondta Halmi József, Győrtelek polgármestere, pártunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alelnöke.
2015-11-03 16:26 mszp.hu

Súlyos társadalmi válság felé közelít Magyarország

Súlyos társadalmi válság felé közelít Magyarország
Grőber Attila szerint olyan alacsonyak a hazai bérek, hogy hamarosan komoly válságba sodródhat Magyarország. Ezt megelőzendő, drasztikusan emelnék a fizetéseket.
2015-10-14 16:17 infopapa.hu

Esélyegyenlőség Fidesz-módra: se Putnokon, se a II. kerületben nincs úszásoktatás

Esélyegyenlőség Fidesz-módra: se Putnokon, se a II. kerületben nincs úszásoktatás
Kazincbarcika a putnoki alapkőletétel egyéves évfordulója alkalmából felajánlja saját uszodáját a szomszédos város hátrányos helyzetű tanulói számára.
2015-10-02 09:55 mszp.hu

Kormányzati póráz nélküli önkormányzatokat

Kormányzati póráz nélküli önkormányzatokat
Az MSZP az önkormányzatisághoz való jog alaptörvényben való rögzítése mellett a helyi feladat- és hatáskörök további elvonásának abbahagyását, a normatív finanszírozás visszaállítását, az alap- és középfokú oktatási intézmények fenntartói jogának visszaadását követeli az önkormányzatok számára - közölte Szeged szocialista polgármestere szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2015-09-30 13:38 MTI/mszp.hu

Állítsák helyre a kiüresített magyar önkormányzatiságot!

Állítsák helyre a kiüresített magyar önkormányzatiságot!

A Baloldali Önkormányzati Közösség balatonszemesi éves konferenciáján az alábbi nyilatkozatot tette:

2015-09-04 10:33 mszp.hu

A Fidesz kilóra akarja megvenni a falusi polgármestereket

A Fidesz kilóra akarja megvenni a falusi polgármestereket

Az időközi választásokon sorozatban vereséget szenvedő Fidesz elhatározta, hogy a bérük rendezése helyett kiszolgáltatja a kistelepülési polgármestereket a Fidesz-kormánynak.

2015-06-10 14:07 mszp.hu
«123456...»