Jelenlegi hely
mszp.hu - 2013. május 21. 17. 55
Magyarország hárommilliárd forintot utasít vissza, amikor felmond egy megkötött szerződést és lemond egy olyan, a LIFE programhoz tartozó pályázatot, aminek segítségével a Hortobágyi Nemzeti Park területén lehetett volna munkahelyeket teremteni és elősegíteni a természeti értékek megőrzését - fejtette ki Szabó Imre szocialista országgyűlési képviselő keddi Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
mszp.hu - 2013. május 18. 14. 46
Az országos trafikmutyi jól mutatja, hogyan működik az országot behálózó Fidesz Zrt., hogyan vezéreli ez a maffiaszerű szervezet Orbán Viktor tolvajkormányát.
mszp.hu - 2013. május 15. 16. 40
Miért lehet olcsóbb a pest megyei alma, meggy, mint a szabolcsi?
mszp.hu - 2013. május 9. 16. 19
Nagyon jól teszi az Orbán-kormány, ha valóban segítséget kíván nyújtani a Hajdú-Bét Rt. csődje miatt bajba jutott családoknak. Ezzel a kétharmados Fidesz három év után elődje nyomdokába lépett, az MSZP-kormány ugyanis már 2009-ben mentőövet nyújtott.
2013. május 8. 14. 09
Az MSZP trafikügyben közérdekű bejelentést tesz a megyei főügyészségeken, míg a földhaszonbérletek ügyében hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tett - jelentette be Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, Veszprémben.
2013. április 29. 17. 49
A kormány munkája, botrányos dohánypályázat, elszegényedés, becsapott magánnyugdíj-pénztártagok. Ülésezett a parlament.
mszp.hu - 2013. április 29. 10. 48
Mára jól látszik, hogy Orbán Viktor három éves kormányzása alatt kétharmados hatalmát a gazdák kisemmizésére, és saját körének földöz juttatására használja. Nemrég kiderült a földek újraosztását még a Nemzeti Földalapkezelő vizsgálata is súlyosan szubjektívnek tartja, gyakorlatilag kimondja, a pályáztatás és az elbírálás a mutyizás iskolapéldája.
2013. április 24. 12. 56
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellenőrző bizottsága súlyos aggályokat tárt fel az állami földhaszonbérleti pályázatok értékelésével kapcsolatban. A hivatali visszaélés gyanúját veti fel, hogy a fél éve elkészült, de csak a napokban ismertté vált jelentés hatására sem változtattak a földosztási gyakorlaton
mszp.hu - 2013. április 24. 11. 18
Egy négy fős család ebédjéhez való bevásárláskor legalább 700-1000 Ft-ot lehetne spórolni
mszp.hu - 2013. április 22. 13. 52
Szomorú, hogy a több mint másfél évtizede minden évben politikamentesen szervezett Pápai Agrárexpót a Fidesz a közös építkezés helyett uszításra használta fel. Font Sándor lelkiismeret furdalás nélkül minősítette át fideszes kampányterületté az idei rendezvényt, de azzal persze nem dicsekedett, hogy NFA ellenőrző bizottságának jelentését hónapokig titkolta a vidékfejlesztési tárca.
mszp.hu - 2013. április 19. 17. 01
Békés megyében a feldolgozóipar és a turizmus újraindítása mellett a vetőmagágazat fejlesztése komoly kitörési pont lehet. A vetőmagágazat jövedelmezősége mellett ugyanakkor nagyszámú szakképzetlen munkaerőt is foglalkoztat.
2013. április 18. 11. 38
Az MSZP arra szólítja fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, hogy vonja felelősségre azokat, akik "eltussolták" a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellenőrző bizottságának egyik jelentését és függessze fel az állami földbérleti pályázatokat.
2013. április 17. 09. 07
Élet menete, alaptörvény-módosítás, KSH közhatalmi jellegének megjeletetése, a földalappal kapcsolatos előterjesztés, Tobin-ügy, ügyáthelyezések. Ülésezett a parlament.
mszp.hu - 2013. április 16. 17. 52
Egy évvel ezelőtt zárultak le az első földhasznosítási pályázatok, ahol MSZP-s politikusok szerint a pontozás lehetővé tette, hogy szubjektív alapon ítéljenek oda földeket, és sok esetben a szakmaiságot nélkülöző, teljesíthetetlen vállalásokat tegyenek pályázók.













