Jelenlegi hely
mszp.hu - 2013. március 19. 12. 01
A Magyar Szocialista Párt üdvözli és támogatja az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség azon javaslatát, amely a demokratikus ellenzéki pártok egyeztetését kezdeményezi az alaptörvény negyedik módosítása után kialakult alkotmányos válsághelyzetben.
2013. március 19. 10. 02
Hóhelyzet, vizsgálóbizottság, tiltakozó középiskolások, uniós pénzek kiosztása, rendészeti dolgozók illetményalapja, áramszünet Szabolcsban, Bakondi megbukott, Szaniszló Táncsics-díja, közterület-felügyelet, körzeti megbízottak. Ülésezett a parlament.
mszp.hu - 2013. március 17. 07. 51
Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány a hatalomkoncentrációban, a gyengék elnyomásában, meg főként a dicsekvésben nagyon erős. Ám azonnal összeomlik, amikor valódi vészhelyzetben valódi teljesítményt kellene nyújtani
2013. március 13. 09. 47
Alaptörvény módosítása, járóbeteg-szakellátás átalakítása, nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályozása, szociális szövetkezetek, adómódosítások, felnőttképzés átalakítása. Ülésezett a parlament.
mszp.hu - 2013. március 13. 06. 03
Sajnos megszoktuk, hogy a kormányfő ahelyett, hogy saját hibája kijavításán fáradozna, bűnbakokat keres, és bosszút áll azon, aki neki nem tetsző döntést hoz
mszp.hu - 2013. március 12. 22. 53
Demonstráció az Európai Parlamentben az Orbán-kormány alkotmánymódosítása ellen.
mszp.hu - 2013. március 12. 16. 38
Egy valódi demokráciában nem létezik nemzetpolitika a társadalmi szolidaritás programja nélkül. Európában rohamosan terjed a diszkrimináció egy új formája, a szegényellenesség. Erre a jelenségre hívta fel a figyelmet Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője ma Strasbourgban a szélsőségek és az idegengyűlölet erősödéséről rendezett európai parlamenti vitában.
mszp.hu - 2013. március 12. 09. 43
Győzelemre készülő, a mai kormány politikájának tartalmát és stílusát alapjaiban tagadó MSZP lépett a magyar politika porondjára Mesterházy Attila vezetésével
2013. március 12. 09. 38
Az MSZP padsoraiban csak Tóbiás József foglalt helyet, mert a szocialisták távol maradnak a parlament hétfői ülésétől, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Az üres helyeken fehér papírlapok voltak elhelyezve rajtuk fekete felkiáltójelekkel.
2013. március 11. 14. 31
Távol marad az MSZP a parlament hétfői ülésétől, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető.
mszp.hu - 2013. március 7. 17. 21
Bárándy Gergely az MSZP tárgyalódelegációjának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a demokratikus ellenzék közjogi egyeztetéseinek első fordulója sikeresen lezárult. Ennek eredményeként a résztvevők által, közösen kiadott záródokumentumot hét párt és társadalmi szervezete írta alá, köztük az MSZP, a DK, az MSZDP és az Együtt 2014 is.
mszp.hu - 2013. március 7. 15. 01
A Magyar Szocialista Párt kezdeményezésére a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 Választói Mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt, a Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt, a Szabadelvű Polgári Egyesület, a HÍD a Demokráciáért Egyesület és a Nők Lázadása Egyesület egyeztetéseket folytattak a jogállamiság és a demokrácia helyreállításáról.
mszp.hu - 2013. március 6. 19. 18
A Fidesz által elfogadott új egyházügyi törvényben nem szerepelt az elismert egyházak között a jelentős szociális és oktatási hálózatot is fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
mszp.hu - 2013. március 6. 18. 27
A Fidesz vonja vissza a demokráciát és a jogállamiságot veszélyeztető alkotmánymódosításait!














