Jelenlegi hely

2013. január 13. 09. 06
Kudarccal és hazugsággal kezdte 2013-at a Fidesz. Az alkotmánybíróság választási regisztrációval kapcsolatos döntése hatalmas vereség a kormány, és személyesen Orbán Viktor számára.
2013. január 11. 15. 47
Az MSZP és az LMP nyílt levélben kéri a két kormánypárt frakcióvezetőjét, hogy a végleges választási eljárási törvényt egy széles körű konszenzust kereső folyamat során alkossák meg. A két párt azt szeretné, ha ennek során a teljes jogszabályt felülvizsgálnák.
2013. január 9. 15. 38
Az alapjogok védelméről tárgyaltak szerdán az ellenzéki egyeztetésen résztvevő szervezetek. Egyetértettek, hogy az emberi méltóság kiemelt védelmet kapjon, és abban is, hogy az alkotmányozási folyamat vége egy népszavazás lehet. Két hét múlva folytatják "az alkotmányosság helyreállításáról" szóló közjogi tárgyalásokat.
2013. január 8. 14. 35
Az MSZP a jogbiztonság helyreállítását tartja a legfontosabbnak, e nélkül szerintük a többi alapvető jog sem érvényesülhet, valamint kiemelt alapjoggá tenné az emberi méltósághoz való jogot.
mszp.hu - 2013. január 8. 13. 59
Az MSZP továbbra is elkötelezett a széles, program alapú együttműködés mellett a demokratikus ellenzéki erők között. Folytatjuk azt az ütemtervet, amely a programalapú egyeztetés után a résztvevők közt egy választási együttműködéshez vezethet.
2013. január 2. 18. 31
Ellenzéki szervezetek szerint új alkotmányra van szükség, mert a jelenlegi alaptörvénynek se társadalmi, se tartalmi legitimációja nincs - jelentette be első egyeztetésük után szerdán a szocialista Bárándy Gergely.
mszp.hu - 2013. január 2. 18. 07
A Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 Választói Mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői a következőket rögzítik:
2012. december 30. 07. 55
Mesterházy Attila írása a héten - "A változás lehetőség, mert meg lehet csinálni. A változás felelősség, mert meg kell csinálni az ország érdekében. Az MSZP sosem fog megtorpanni, nem fog elkeseredni, nem fog meghátrálni."
mszp.hu - 2012. december 28. 13. 53
Az Alkotmánybíróság ma megállapította, hogy az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek túlnyomó többsége alaptörvény-ellenes.
2012. december 27. 15. 14
Január 2-án elkezdődnek a tárgyalások az ellenzéki szervezetek között a jogállamiság, az alkotmányosság és a demokrácia témaköréről - közölte az egyeztetéseket kezdeményező MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön.
mszp.hu - 2012. december 27. 13. 14
Jó hír: a KDNP azt ígéri, benyújtja javaslatát az Országgyűlésnek a magáncsőd intézményéről.
mszp.hu - 2012. december 21. 09. 31
Bízunk benne, hogy Kövérrel ellentétben a fideszesek nagy része demokrata.  
mszp.hu - 2012. december 20. 15. 30
Jól kezdődik majd az év Orbán Viktor szerint.  Biztosan így is lesz… számára. Hiszen a saját embereit már remekül bebetonozta a Médiatanácsba, a Monetáris Tanácsba, az Alkotmánybíróságba, a járási hivatalok élére, és még hosszan lehetne sorolni hová.
2012. december 18. 12. 40
Az MSZP szerint egy, az internetre a hétvégén felkerült videó újabb bizonyíték arra, hogy a Fidesz listázza a nem rá szavazókat. A szocialisták ezért személyes adattal visszaélés miatt feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen, míg az adatvédelmi törvény megsértése miatt az alapvető jogok biztosához fordulnak.

Oldalak