Jelenlegi hely
2012. április 25. 10. 20
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint "fekete szerdaként" fog bevonulni a Fővárosi Közgyűlés e heti ülése a köztudatba, mert a legbrutálisabb” megszorítások érik el Budapestet.
mszp.hu - 2012. április 24. 13. 52
Itt akár meg is állhatnánk, hiszen ezzel szinte mindent elmondtunk az Orbán-kormány egészségpolitikájáról és ezzel összefüggésben a nemzetpolitikájáról, de azért érdemes áttekinteni a részleteket.
2012. április 23. 17. 13
Az idén 155, jövőre pedig 567-665 milliárd forintos megszorítócsomagot jelentett be a nemzetgazdasági tárca a Széll Kálmán Terv 2.0 program keretében. Emellett jönnek az új adók bőven.
mszp.hu - 2012. április 23. 11. 23
Az Orbán-kormány központosított közbeszerzései miatt a kórházak ma sorozatosan vesztenek, olyannyira, hogy kénytelenek voltak nemrég hazaküldeni mellrákos betegeket, mert nem volt elég gyógyszerük, holott a kormány javuló állapotokat ígért.
mszp.hu - 2012. április 21. 09. 13
Több mint ötszáz ember gyűlt össze Dorogon április 19-én, hogy élőlánccal tiltakozzanak a városi kórház és szakrendelő államosítása ellen. A megmozduláson elhangzott: a két intézményt több mint egymilliárd forintból újította fel az önkormányzat, s nem indokolja semmi, hogy ezt a vagyont a Fidesz-kormány „kicsavarja a helyiek kezéből.”
mszp.hu - 2012. április 20. 13. 00
Egyre kilátástalanabb a helyzet – az egészségügyben is, ahol jelenleg is csak koncepciótlan és felelőtlen ágazati átalakítgatás zajlik. Mára kimondható: a Fidesz mást sem tesz, csak rombol, mert a kórházak totális állami gondozásba vételén, az ingatlanvagyon megszerzésén túl más nem érdekli.
mszp.hu - 2012. április 19. 14. 36
Az Orbán-kormány ismét hülyének nézi a szakmát és az ellenzéket. Részint egy napot (!) adott számukra, hogy véleményezzék az egészségügyi salátatörvényt, másrészt ebben a törvényben nem nevezi meg, hogy miből óhajtja fedezni a bérrendezéshez és egyéb tételekhez szükséges anyagiakat, ugyanis a költségvetésben nincs ilyen tétel.
mszp.hu - 2012. április 16. 16. 55
El a kezekkel a Komárom-Esztergom megyei kórházaktól! címmel intézett interpellációt az MSZP-s Lukács Zoltán Réthelyi Miklóshoz, a nemzeti erőforrásokért felelős miniszterhez.
2012. április 11. 13. 23
Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés egészségpolitikai és szociális bizottságának szocialista alelnöke szerint az államnak az eddig átvett kórházak működtetésére sincs elegendő forrása, ezért érthetetlen a további kórházállamosítás.
mszp.hu - 2012. április 10. 14. 13
Hiába a kormány ígéretei, az egészségügy továbbra is súlyos pénzhiánnyal küzd. A két éve tartó pénzkivonás hatására a kórházak felében komoly gondokat okoz a gyógyszerellátás folyamatos biztosítása.
mszp.hu - 2012. április 10. 13. 40
1993 óta minden év április 10-én, a Nemzeti Rákellenes Napon programok és előadások sora hívja fel a figyelmet a daganatos megbetegedések veszélyeire, a megelőzés, a szakszerű kezelés és a környezet, a család támogatásának fontosságára.
2012. április 10. 12. 33
A dorogi önkormányzat felterjesztéssel fordul a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz a Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Nonprofit Kft. államosításának megakadályozása érdekében - tájékoztatta a város polgármestere a keddi képviselő-testületi ülés döntéséről az MTI-t.
2012. április 4. 10. 03
Már május elsejétől állami tulajdonba kerülhetnek a városi kórházak. Az erről szóló törvényt pénteken nyújtotta be a parlamentnek Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter.
mszp.hu - 2012. március 28. 16. 34
Tudjuk, hogy a kormány elfogadta azt a javaslatot, hogy a megyében működő még nem állami kórházat, azaz a kisvárdai kórházat is államosítja. Ezt követően valamennyi kórház a megyében állami kórházzá válik. Szeretnénk látni, megismerni, hogy pontosan milyen szerkezeti átalakításokat kíván a kormány csinálni a megyében – jelentette ki a sajtó előtt ma dr. Veres János, megyei elnök.















