Jelenlegi hely
mszp.hu - 2013. május 22. 15. 22
Az MSZP azt javasolja Czunyiné Bertalan Judit és Talabér Márta fideszes képviselőknek, hogy ne az igazságügyi miniszter, hanem a miniszterelnök ajtaján kopogtassanak.
mszp.hu - 2013. május 20. 19. 10
Orbán Viktor 2010-ben személyesen beszélgetett el a Fidesz képviselőjelöltjeivel. Nemcsak politikai kvalitásaikat tesztelte, de erkölcsi hozzáállásukat is firtatta. Az azóta honatyává lett több politikus útját agresszió és brutalitás szegélyezi az újsághírek és a bántalmazottak állítása szerint.
mszp.hu - 2013. május 15. 17. 08
Az MSZP-nek három év után pont félmillió oka van bírálni a kétharmad foglalkoztatáspolitikáját. Ennyien menekültek külföldre a munkanélküliség és az Orbán-kormány elől.
mszp.hu - 2013. május 15. 16. 52
A kormány nem tudott, vagy nem akart komolyan fellépni a családi erőszak ellen. Napirendre tűzte ugyan a Btk. módosítását, de a kész javaslat összesen nyolc sor, és ennek elkészítését is nyolc hónapig húzták.
mszp.hu - 2013. május 15. 15. 55
Önhöz fordultam, mert egy az Ön által elnökölt köztestület tagja terrorcselekményekkel és fegyverrel fenyegetőzik olyanokkal szemben, akik az övétől eltérő politikai nézeteket vallanak, s az ő ízlésétől eltérő politikai gyakorlatot folytatnak.
mszp.hu - 2013. május 14. 08. 56
„Sokat elmond egy társadalomról az, hogy milyen a nők helyzete, hogyan viszonyul a többség az édesanyákhoz” – hangsúlyozta dr. Gurmai Zita az MSZP EP-képviselője, aki elsősorban a szülői kapcsolatokat, s az édesanyák társadalomban betöltött szerepét emelte ki a kisvárdai anyák napi vasárnapi ünnepségén. A rendezvényen köszöntette a résztvevőket Mesterházy Attila az MSZP elnöke.
mszp.hu - 2013. május 13. 19. 09
Ma a parlamentben egyetlen, magát kereszténydemokratának mondó képviselő sem írta alá azt az ívet, amelyen az az egyszerűen eldönthető kérdés állt: "Ön is egyetért azzal, hogy asszonyverő politikusok ne ülhessenek az Országgyűlésben?". No comment.
2013. május 11. 13. 38
Az MSZP határozottabb fellépést, a családon belüli erőszak külön büntetőjogi tényállássá minősítését követeli a nők és gyermekek védelmében.
2013. május 9. 22. 57
Az MSZP alelnöke szerint Orbán Viktor a fejlődés ellen indított szabadságharcot. Horváth Csaba csütörtök este, pártja fővárosi szervezetének békenapi rendezvényén szólalt föl a Cipők a Duna-parton emlékműnél, ahol beszédet mondott a DK, az LMP, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség és a Magyar Liberális Párt képviselője is.
mszp.hu - 2013. május 9. 15. 51
Agresszió és erőszak kövezi a kormánypárti politikusok útját. Vannak, akik szavakkal, vannak, akik tettekkel bizonyítják, hogy erkölcsileg alkalmatlanok az ország tisztességes vezetésére.
mszp.hu - 2013. május 9. 13. 17
Rendhagyó beszélgetést szervezett tegnap a Belvárosi Szabadegyetem, Köves Slomó rabbi, Steiner Pál országgyűlési képviselő és Krekó Péter elemző a XXI. századi antiszemitizmusról és a magyarországi zsidóellenes jelenségekről mondta el véleményét. A hallgatóságtól érkező sok, néha heves indulatú kérdés a témaválasztás indokoltságát igazolta.
mszp.hu - 2013. május 8. 10. 00
A Fidesz Orbán Viktorral és Farkas Flóriánnal az élen a tegnapi Cigányügyi Egyeztető Tanácsban is tovább folytatta a "parasztvakítást" a roma stratégia betartásáról, a romák "tündérmesébe" illő lehetőségeiről, a tejjel-mézzel folyó Kánaánról.
mszp.hu - 2013. május 2. 16. 47
Van-e jelentősége a választási rendszereknek abban, hogy milyen eséllyel indulnak a női jelöltek a választásokon, és hogyan alakul a nők politikai részvétele egy adott országban? – Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Friedrich Ebert Alapítvány rendezvényén, csütörtökön, Budapesten.
mszp.hu - 2013. április 30. 13. 43
Az MSZP Nőtagozata mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy Balogh József fideszes országgyűlési képviselő a hétvégén úgy megverte élettársát, hogy az koponyaalapi törést szenvedett és jelenleg is kórházban fekszik súlyos sérüléseivel. Az MSZP nevében ezúton is jobbulást, mihamarabbi gyógyulást kívánunk neki!















